Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Parelli módszer

Ahogyan a lovak szeretnék

"Amennyiben lenne rá lehetőségem, akkor mindenkit megtanítanék a lovak gondolkodásmódjára lelkük megértése érdekében, hogy többen rendelkezzenek azzal a képességgel, amely lehetővé teszi számukra, hogy azt csináljanak lovukkal, amit csak szeretnének, úgy, hogy közben megnyerik szívüket és lelküket!" Pat Parelli

A lovak kérése

Sokunk számára ismerős a "Ló kérelme! Kedves gazdám.." című és kezdetű, leginkább régebbi istállókban olvasható "petíció". A lovak ebben arra kérik gazdájukat, hogy a számukra legmegfelelőbb módon tartsák, etessék és használják őket. Most a pontokba szedett kérések sora - a lovak és értük sokat, helyesen tenni vágyó emberek szerencséjére - egy, az egészet teljessé tevő résszel egészülhet ki: "Kedves gazdám! Pat Parellitől tanuld meg nyelvemet, használd, mert ha nyelvemen kérsz, jobban megértelek, és te is jobban megértesz engem!"

parelli_1_kAz alábbi cikk, illetve Pat Parelli metódusa és a hozzá kapcsolódó munkásságok elolvasása, tanulmányozása valamennyi ló körül mozgó, foglalatoskodó ember számára ajánlott. Parelli nem újat talál ki vagy szintetizál az eddig ismert tudásanyagból, hanem szemet nyit fel, megértet és leegyszerűsít. Módszere klasszikusan nem a lovak kiképzéséről, hanem inkább az emberek oktatásáról szól, hogy a lovakkal a lovak nyelvén, azt megtanulva kommunikáljanak. Így mind a sport-, mind a hobbilovas és lova közötti kapcsolat minőségi változáson megy át. A "nyelv" megtanulásával és alkalmazásával fokozott együttműködést, elengedettséget, átengedőséget és élvezhetőbb ló és lovasa közötti párkapcsolatot érhetünk el. A lovak ösztönös viselkedésének vizsgálatán alapuló nyelv alkalmazásával hozhatjuk ki belőlük, amit egyébként is tudnak önmagukban a mezőn játszva, tehát - ahogyan Parelli bebizonyítja számunkra - nem mi képezzük ki a lovakat valami újra, hanem szerencsés esetben, nyelvük használata mellett a lovakban születésüknél fogva amúgy is meglevő tudásukat hozhatjuk a felszínre, ló és lovasa párosának teljesítményeként.

Segít a Kung Fu

Pat Parelli a kaliforniai öböl régiójában született. Már kisgyermekként a lovak megszállottja volt. Tizenhárom éves korában találkozott Freddie Ferrerával, aki felismerte Pat különleges kapcsolatát a lovakkal, és pártfogásába vette az ifjú lovast. Nyaranta arról tanított neki, hogyan értse meg jobban a lovak, a kutyák és a marhák nyelvét, illetve a körülötte levő természetet magát.

Pat kilenc évesen kezdett el lovak körül aktívan segédkezni és istállómunkákat végezni. Ő ettől a pillanattól számítja lovas életútja kezdetét. Ahol ló volt, ott Pat is ott volt, és elszántan segített bármiben, amiben csak tudott, hogy tanulhasson abból is, amit csinálnia kell, és azoktól, akik körül azt csinálhatta. Már ekkor saját elképzelései kezdtek kialakulni a csikóneveléssel és a lovak kiképzésével kapcsolatban.

Tizenhét éves korában belevetette magát a rodeó világába. Kedvenc versenyága a szőrén megült lórodeó volt. Mivel jó érzéke volt hozzá, amihez John Hawkinstól, a híres rodeólovastól tanultak is párosultak, 1972-ben megnyerte "Az év kezdő rodeólovasa" címet. A leesési százaléka hihetetlenül alacsony, csak 4 százalék(!) volt. Tapasztalata szerint a rodeósok életútja nem alakult könnyen az utazó cirkusz elhagyását követően, ezért ő már idejében elkezdett gondolkozni jövőjének tudatos alakításáról.

A csikók, fiatal lovak kiképzése egyszerűbbnek tűnt, így aztán a méncsikók kiképzésére koncentrált. Sajnos, mint sok, őt megelőző tréner esetében is megtörtént, az anyagi csőd szélére került, és már azon gondolkozott, hogy teljes mértékben abbahagyja a lovakkal való foglalatoskodást. Mindemellett saját magával mint trénerrel sem volt kibékülve, mivel ő nem így, szinte futószalagon, mint holmi tárgyakat szerette volna képezni a lovakat.

Hirtelen azonban három tényező megváltoztatta Pat életét. Először egy Tony Ernst nevű, ausztrál férfival találkozott, aki amellett, hogy lovasember is volt, zenélt és a Kung Fu területén is otthonosan mozgott. Tonytól Pat sokat tanult a belső energiákról és a fókuszálásról, a Kung Fun keresztül pedig önfegyelmet, önkontrollt, valamint a test és a lélek szinkronban működtetését tanulta meg.

Öszvérrel a lovak előtt

Tony Ernst után Pat a kaliforniai Clovisból származó Troy Henry mester kezei alatt dolgozott. Troy Henry ló és lovasok versenyfelkészítésére specializálta magát, alternatív módon a kommunikáció és a pszichológia eszközeit felhasználva. Troy egy új világot tárt Pat szemei elé, megértetve számára a lovak viselkedését, amelyet a ragadozók előli menekülési reflexek vezérelnek, alakítanak. Mindemellett megtanulhatta a megfelelő lovas hozzáállás összefüggéseit és azt, hogy ezt miként lehet alkalmazni a teljesítménylovak esetében. Troy ki nem állhatta azokat az embereket, akik nem voltak képesek a lovak fejével gondolkozni. Patben viszont meglátta az elszántságot, hogy változtatni szeretne eddigi hozzáállásán, ezért elkezdte tanítani arra, amit tudott.

Ezt követően Pat érdeklődése a lovakról az öszvérekre irányult. Úgy állt hozzájuk, mint lovakhoz. Az öszvérek megtanították Patet a fordított pszichológia alkalmazására, a biztonságra és a komfortra, amelyek az egyetlen eszközei a lovak, illetve az öszvérek "munkára" bírásának. Az előbbiek együttesen alakították ki Pat jobb lóempátiáját, lómegértését, egy ideálisabb, "lóközpontúbb" lóhoz állást, amelyet egy szóval SAVVY-nek (ejtsd: szevi) hívnak. Az öszvérek nagyobb türelemre is megtanították Patet. 1980-ban Pat megalapította az Amerikai Öszvér Egyesületet.

Ekkor már egyre szorgalmasabban tanulmányozta a lovak és a lovasok viselkedését, és elkezdte kialakítani saját képzési stílusát, s folyamatosan elmélyíteni tudását. Egyformán érdeklődést mutatott a westernlovaglás két ágazatában, a reiningben és a cuttingban, amelyeket lovakon és öszvéreken egyaránt gyakorolt. Annyira sikeres volt, hogy 1981-ben majdnem megnyerte az NRCHA csikózablán lovagolt kategóriáját egy Thumper nevű öszvéren! Ez nemcsak tréneri karrierje számára jelentett hatalmas lökést, hanem - eredménye miatt - szabályt kellett módosítani az NRCHA-ban is (ez akár büszkeséggel is eltölthette), amely szerint a továbbiakban öszvérek nem indulhatnak westernversenyeken. Patet azért a következő évben visszahívták egy bemutató megtartására, amelyet szintén Thumperrel hajtott végre, viszont jelen esetben a reining feladatokat kantár nélkül mutatta be!

Vicces bölcsességek

Pat leginkább frusztrált mindig akkor volt, amikor a számára képzésre átadott lovakat vissza kellett adni gazdáiknak, akikből nemcsak látszólag, hanem ténylegesen hiányzott az a képesség, amivel a lovakhoz megfelelően lehet viszonyulni, hiányzott belőlük a "savvy". Úgy vette észre, ha a lovasban nincs megfelelő savvy, akkor a ló ellenáll. Rengeteg lélekbúvárkodást követően úgy érezte, hogy a lovasok átképzése nélkül nem érhet el eredményt egyedül a lovakkal. Meg kellett találnia a módját annak, hogy az emberekben kifejlessze a savvy képességet. Pat megértette, hogy a lovak egyszerűvé, kezelhetőbbé válnak, amint megértjük, hogyan is gondolkodnak. Felismerte, hogy ha az emberek egy jobb mentális, érzelmi és fizikai kondíciót képesek elérni, amelyet "lópszichológia" alkalmazásával egészítenek ki a hatékonyabb kommunikáció érdekében, akkor mindezek együttes alkalmazásával fantasztikus eredmények érhetőek el a lovakkal. A kihívás mostantól az volt, hogy képes lesz-e arra, hogy jó tanár legyen, és embereket tanítson meg mindarra, amit ő addig tanult, aminek az alkalmazásával megtanulható egy hatékonyabb kommunikáció a lovakkal.

Pat felismerte, hogy könnyen találja meg azokat az életéből, tapasztalataiból nyert vicces hasonlatokat, amelyekkel egyszerűbben tudja megértetni elképzeléseit és az elvégzendő feladatokat a lovasokkal. Aztán a lovak helyett inkább a lovasokra kezdett koncentrálni. Ez érthető, mivel ő hiába érti a lovak "nyelvét", és képes velük megfelelően kommunikálni, illetve eszerint az elv szerint képezni ki lovakat, ha később a tulajdonos nem képes kommunikálni lovával, mert ő maga "lónéma". Így aztán elkezdett órákat adni. Azt viszont nem is sejtette, hogy egy napon sokkal szélesebb körben lesz képes segíteni az embereknek, mint valaha is képzelte volna.

Parelli a világ körül

1982-ben három közeli barátja, dr. Bob Bradley, Jeff és Kate Hobson meggyőzték Patet, hogy oktatásával mozduljon ki otthonról, és kezdjen el kurzusokat tartani Amerika-szerte. Pat hetekig gyakorolt, hogy kialakítson egy előadható egységet. Pat természetes volt. Igényt ébresztett az emberekben, hogy könnyebben, egyszerűbben és biztonságosabban akarjanak többet elérni lovaikkal. Mindent tanított, amit csak tudott a lovakról: lópszichológiát, az eredményességhez vezető utat, a lovaglás és lókiképzés összefüggéseit, továbbá pedig azt, hogyan legyünk savvybbek lovainkhoz, hogyan legyünk természetesebbek.

1983-ban a California Livestock Centerben tartott szimpózium végén, miután egy kantár nélkül végrehajtott produkcióval búcsúzott, három férfivel találkozott, akik későbbi mestereivé váltak. A három férfi: Tom Dorrance, Ray Hunt és Ronnie Willis voltak. Pat számtalanszor vezette Ray Hunt bemutatóit. Tom Darrannce-szel és Ronnie Willisszel pedig sok időt töltött el.

Néhány évvel később a világ egyik vezető lóetológusa, dr. R. M. Miller megnézte Pat egyik kantár nélküli bemutatóját, amelynek során gyorsan felismerte, hogy Pat módszere visszaigazolja a lovak agyának befolyásolhatóságával kapcsolatos teóriáját. Dr. Miller jóslata szerint Pat Parelli 40 éves korára a világ által valaha látott egyik legjobb lovasember és oktató lesz. Dr. Miller a Western Horse Magazine-ban egy háromrészes sorozatot írt Pat módszeréről, amelynek a címe a következő volt: "Régi módszerek újból felelevenítve". A nyugati part felől "terjedve" Pat egyre több ember érdeklődésére számíthatott, ami aztán kiterjedt az Egyesült Államok teljes területére. Dr. Miller és a rendezvényszervező, Bob Berg segítségével eljutottak Ausztráliába, Kanadába, Mexikóba, Hawaiira és később pedig Európába. Több száz kurzust maga mögött hagyva Pat módszere kiállta az idők próbáját. Rendszere sikeres volt a lovak és az emberek teljes skálájára. Ettől a pillanattól kezdődően a farok csóválta a kutyát. Az érdeklődők egyre több és több információt szerettek volna kapni, több kurzus iránt volt igény, mint korábban. Tisztán körülrajzolódott egy olyan rendszer kialakításának az igénye, amely segítséget tud nyújtani bármilyen lovas számára, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján él, és milyen szinten foglalkozik lovakkal. Ez a kereslet videók és egyéb oktatóprogramok kidolgozását eredményezte, amely oktatási, kiképzési segítséget nyújtott a tanulni vágyók számára. Pat közben kidolgozta oktatóképzési rendszerét is, amely lehetővé tette, hogy jobb képességű személyek elsajátítva tudását, oktatóként adják tovább módszerét, ezzel is növelve azok létszámát, akik mélyebben is belelátnak az általa felhalmozott tudásanyagba.

Szeretet, értelem és cél

Pat Parelli reményteljes jövőképe szerint egy napon a lovas ember, vagy lovas "emberségesség" megnevezések elé nem kell odabiggyeszteni a természetes szót, mivel az új alapokon ismét magától értetődően természetes lesz. Parelli szerint a lovaglásnak, a lovas emberségességnek (horsemanship) nem szükséges mechanikusnak vagy erőszakosnak lennie. Ugyanúgy, ahogyan a képző személynek sem kell félelemkeltést, megalázást, felfokozott idegállapotot vagy fájdalom keltését használnia céljai eléréséhez, lova képzéséhez. A jelenlegi viszonynak, amely szerint a lovas és tréner, akiket egyébként ragadozónak minősít, megérkezve lovához, függetlenül lova általános és aznapi mentális állapotától, tűzön-vízen át végrehajtja a tervezett edzésmunkát. Amíg ez így működik, addig ez ténylegesen nem lesz több, mint "ma lelovagolom a lovamat". Pat megvilágítása szerint ez egy felsőbbrendű, eszközorientált, és nem egy érzőlény-központú hozzáállás, ami ebben a formájában megalázó, és figyelmen kívül hagyja a lovat, akivel egyébként véletlenül együttműködést elvárva szeretne lovasa közös célokat elérni! A savvy megléte mellett megértéssel, megfelelő kommunikációval és pszichológiával leszünk képesek elérni lovunkkal harmóniát, tökéletességet, igaz kapcsolatot, kiváló eredményeket, tiszteletet, bizalmat és egységességet, s nem félelemkeltéssel, erőszakkal és mechanizálással.

Pat a következőképpen jellemzi az említetteket saját szavaival: "Amennyiben lenne rá lehetőségem, akkor mindenkit megtanítanék a lovak gondolkodásmódjára lelkük megértése érdekében, hogy többen rendelkezzenek azzal a képességgel, amely lehetővé teszi számukra, hogy azt csináljanak lovukkal, amit csak szeretnének, úgy, hogy közben megnyerik szívüket és lelküket!"

Napjainkra kiforrt és tökéletesedett rendszerét Parelli Natural Horse Man Ship-nek hívják, a horsemanship szó szándékos szétdarabolásával. Magyarul a szónak egy szóval kifejezhető fordítása nem igazán létezik. Talán "lovasemberhez illő viselkedésként" fordíthatnánk a tartalmát, amelyet, hogy az angol szót részeire bontva jobban megérthessünk, mondhatnánk lovasemberségnek vagy lovasemberségességnek. Tehát miért Horse Man Ship és nem horsemanship? Parelli a következőket mondja: "Ahhoz, hogy megfelelően álljunk hozzá a lovakhoz, szükségünk van három dologra: szeretetre, érteni és beszélni a lovak nyelvét, és célorientáltnak lenni, azaz mindennap tisztában kell lennünk azzal, hogy mit szeretnénk elérni. Amennyiben az említett hármas egység alkalmazásával állunk lovunkhoz, akkor lovunk egy kis idő múltán a következőket mondja gazdájáról: "Ez itt úgy néz ki, mint egy ember, úgy is megy, olyan a szaga is, mint egy embernek, de úgy viselkedik, mint egy ló! Lehet, hogy akkor ő egy ló, de legalábbis egy Ló-Ember, tehát Horse Man - ahogyan azt Parelli is szándékosan hangsúlyozza.

Linda utolsó esélye

A Parelli Natural Horse Man Ship program napjainkig több tízezer ember és ló egymáshoz való viszonyát változtatta meg világszerte. Még egy pár éve senki sem hallott a Natural Horse Man Shipről. Manapság Pat Parelli programja teljesen forradalmasította az emberek és lovak kapcsolatának világát. Metodikájával - ami ahogyan említi, nem is annyira az övé, mintsem a lovaké, csak ő megtanulta megérteni, most pedig azt átadja - a világ minden tájáról felhívta magára a figyelmet. Az érdeklődők körébe nem kisebb személyek és intézmények tartoztak, mint a francia saumuri Cadre Noir, amerikai olimpikon lovastusázók, David és Karen O'Connor, az amerikai lovastusa válogatott világhírű angol edzője, Mark Phillips kapitány, a reininglegenda, Craig Johnson, francia díjlovagló mester, Michael Henrique, George Morris és még jó néhány híresség.

Útjai során, egyik ausztráliai kurzusán Pat találkozott Linda Patersonnal, aki utolsó reményként vitte el "top" díjlovát a "jenki" lovasemberhez, mivel addigra lovával már szinte semmit sem mert csinálni. Voltak "kedves barátok", akik azt javasolták, hogy lövesse le, mert veszélyes az életére. Ekkor jött a cowboy Pat személyében, aki megoldotta Linda lovának problémáját. Kettőjük találkozásából románc alakult ki. Ma már férj és feleségként élnek együtt, és közösen járják a világot, embereket és lovakat képeznek egymás jobb megértése érdekében.

Minden megváltozott

Linda a következőképpen emlékszik vissza találkozásukra: "Az emberek többsége mind kíváncsi volt arra, hogy egy díjlovas nő hogyan kerül Pat Parelli kurzusára. Elég egyszerű. Egy olyan problémás lóval rendelkeztem - mint sokan világszerte -, amelyiknek Pat kurzusa tűnt az utolsó esélynek. A díjlovaglási célra vásárolt telivérrel két éven át folyt a küzdelem, amely odáig fajult, hogy azt javasolták számomra, vagy adjam el, vagy pedig lövessem le! Minden lehetséges eszközt kipróbáltam lovam kontrollálása érdekében. Raktam rá chambont, martingálok és kikötőszárak különböző típusát, többféle lecsatolót és számtalan zablát próbáltam ki, ma már tudom, csak mint látszatmegoldás. 'Mindezek ellenére' lovam, ha úgy akarta, még mindig kontrollálatlanul vitt engem. Bakolt, ágaskodott, és szinte mindentől megijedt. Azt hiszem, elképzelhető a kép. Valahányszor fel­ültem rá, siralmas perceket kellett átélnem. Amikor éppen, nagyjából százötvenhatodik, "ez már biztosan használ" terméket voltam megvásárolni, egy lovasboltban láttam meg Patet videón, amint egy lovat lovagol kantár és nyereg nélkül. Elmentem a kurzusára, egy hosszú listában összeírva lovam problémáit. A listát nem mutattam meg soha Patnek, mivel az első öt percben megtudtam, hogy a ló egy menekülő állatfaj, és szinte minden reakcióját ez az ösztön vezérli. Amikor veszélyben, csapdába ejtve, vagy bizonytalanul érzi magát, akkor ösztönei által vezérelve bármit megtesz annak érdekében, hogy elmeneküljön a kialakult helyzetből. Így aztán megtapasztalhattam, hogy lovam nem rossz volt, csak ösztöneit követte.

A kurzus mindent megváltoztatott közöttem és lovam között. A mai napig lovagolom őt kantár és nyereg nélkül. Emlékszem, valamikor lovamat 200 dollárnyi eszközzel a fején sem voltam képes megállítani! Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért nem versenyzem. A versenyzés most nem annyira fontos számomra. Helyette inkább megpróbálom újabb lovak barátságát és szívét megnyerni, illetve továbbfejleszteni savvy képességemet. Továbbá folyamatosan írom Pat oktatási módszereit, hogy minél több ember részesülhessen ebből a minden eddigi szemléletünket megváltoztató módszerből. Sokkal jobban érzem magam a lovakkal ma, mint valaha is gondoltam volna, és ezt mindenképp meg szeretném osztani az emberekkel. Az embereknek tudniuk kell, hogy nincs szükség zsenialitásra, bátorságra és leginkább évekre, hogy megfelelő kapcsolatot alakítsanak ki lovukkal. Megfelelő szívre, elszántságra és egy jó tanárra van csak szükség. A tanárnak olyannak kell lennie, aki egyszerűen, érthető módon képes átadni a Parelli-tapasztalatot, amely, mint kis építőkockák épülnek egymásra, és csak a diákon múlik, hogy milyen magaslatokba fejleszti tudását."

Patnek két gyermeke van. Fiával, Caton Ryder Parellivel gyakran jelenik meg bemutatókon és vásárokon, ahol közösen mutatják be a Parelli-rendszert.

Linda és Pat a nyarat és az őszt Pagosa Springs-i ranchükön töltik Colorádóban. Az év többi részében pedig másik otthonukban, a floridai Ocalában laknak. Bárhol is legyenek, mindig otthon érzik magukat, ha egymás, illetve kutyáik és lovaik társaságában vannak.


Már a Lovasélet Évszakok tavaszi számából kiderülhetett, hogy a Pat Parelli-féle módszer egy, a lovak számára természetesebb, lóközelibb, lóközpontúbb képzési forma, amelyet a lovak tisztábban értenek bármilyen más módszernél. Ez a logikusan felépített rendszer a tulajdonképpen a lovakkal kellemesen(!) foglalkozni kívánók számára tanít ideális érzéket, lóhoz való hozzáállást, kommunikációs képességet, azaz SAVVY-t, bármilyen szintű "lovazásra" is szeretné ezt valaki használni. Nincs még egy ehhez hasonló program a világon, amely módszerrel ilyen messzire el lehetne jutni a lovak kiképzésében - állítják sokan azok közül, akik már valamennyire is megismerkedtek a Parelli-programmal.

Harmónia

parelli_2_kA harmónia szintje - miután a partnerség kialakítása során leküzdöttük lovunk ellenkezési reflexeit - az átengedőségről, a pozitív reflexek kialakulásáról és sokkal több kedvtelésről szól! Az ember egyre több érzést, jobb időzítést és nagyobb fokú harmóniát fejleszt ki lovával. A lóval foglalkozó személynek az a varázslatos élménye lesz, hogy egyre jobban lova részévé válik.
A szint négy részre tagolódik, amelyek mindegyikében, illetve mindegyiket segítségül híva alakul ki a harmónia. Ezekből az első kettőt - a futószáras és a szabadon végrehajtott gyakorlatokat - földről, a másik kettőt - a szabad stílust és a finomítást - pedig lovon tanulhatjuk meg. Már a harmónia szintjének elsajátításával komolyabb messzeségekbe jutunk el lovunkkal, mint amilyenbe az emberek többsége eljut a mindennapok során.
A szint harmóniába hozza az embert lovával. Egyre puhább lesz, és sokkal hajlandóbbá válik dolgozni, pozitív reflexekkel.
A harmónia szintjén egyre több lendületet tapasztalhat meg a lovas, ezért aztán egyre kevesebb szükség lesz a szárra, illetve azt már csak finomabb jelek keresztülvitelére kell használni.
A szint elsajátításának eredményeként lovunk nem húzza a futószárat, amikor a hét játék egyikét játszod vele. Annyira könnyed lesz, hogy szinte bármelyik játék könnyen játszható vele úgy, hogy a kötőfék és a futószár közé egy gyenge gumis összeköttetést helyezhetünk be.
Továbbá az ujjbegyünk nyomására előre, hátra és oldalra lép. Lovaglás során pedig a lábak gyengéd nyomása is elég az elinduláshoz. A szár minimális megemelése pedig ahhoz, hogy rövidüljön. Könnyedén hátralép, nem vált jármódot és irányt, ha csak lovasa úgy nem kívánja. Egyenesen halad anélkül, hogy állandóan korrigálni kellene. Tócsákon, rudakon és akadályokon fenntartás és visszatartás nélkül halad át. Gond nélkül lehet külön lovagolni a többi lótól.
Úgy tűnik, ez a tökéletes ló, nem igaz? A pozitív reflexekkel rendelkező lovat élvezet lovagolni és vezetni, gondozni, mivel nincs benne ellenállás. A nagy kérdés az, hogyan érjük ezt el lovunknál? Egyszerű: savvy-vel, azaz megfelelő hozzáállással, koncentrálással, érzéssel, időzítéssel, egyensúllyal és tapasztalással.

A második szinten megoldott problémák és rossz tulajdonságok

Agresszivitás, idegesség, izgatottság, túlzott istállóragaszkodás, istállóunottság, kantározási problémák, bakolás, hosszú száron vágtában siet vagy túl röviden megy, karámban megfogás, bátortalanság, nyírási félelem, rövid koncentrálási idő, ferdeség, félelem árkoktól, vállak beejtése körön, kitörés akadálynál, sunyítás, ugrásváltás, keményszájúság, fejrázás, fejfelvágás, hátátejtés, hiperaktivitás, ugrálósság, rúgósság más lovakra, lustaság, injekciós tűtől félelem, szájnyitogatás, féreghajtó beadási gondok, ellenáll a zablának, ellenáll a csizmának, rohan az akadályra, fél, patkolási problémák, oldalra léptető segítségre kirúg, nem lép el, istállóbeli rossz szokások, megállás, farokbehúzás, megbízhatatlanság, ijedősség, patkolási nehézségek. Lovas részéről: félelem, merevség, feszesség, koordinálatlanság.
A partnerség szintjének elsajátítását követően további hat-tizennyolc hónap alatt tehetjük magunkévá a harmónia szintjét.

Finomítás

A harmadik szinten az eddig tanultak mint alapok kerülnek finomításra. Precízebb, több érzéssel teli és pontosabb lovaglás alakul ki. A kommunikációs közvetítő eszközök, a segítségek automatikusak lesznek, és láthatatlanok a külső szemlélő számára. A finomodással a respekt (a dominanciával szembeni tisztelet), a lendület és a hosszirányú engedés mind eggyé válnak.
Ezen a szinten a páros érzése finomabbá és tökéletesebbé válik. A hosszirányú elengedettség előnyeit élvezve a lovas a tiszteleten, a lendületen és az elengedettségen keresztül éri el az összeszedettséget, amelynek eredményeként képesek leszünk lovunkkal komolyabb erőkifejtést igénylő feladatokat végrehajtani. A lovas megtanulja a feladatokat nagyobb fokú precizitással és eleganciával végrehajtani, mint bármikor előtte.
A finomodás alapjait a harmónia szintjén elsajátított négy rész adja: kettő a földről (futószár és szabadság), kettő pedig lóról (szabad stílus és finomodás). A négy képzési szint mindegyike foglalkozik a négy savvy-vel, viszont közöttük az egyensúly ezen a szinten áll be.
Az első két szint sokkal inkább a tisztelettel, az elfogadással, mozgás kialakításával és a lendülettel, és nem a támaszkodással, tarkóból engedéssel vagy az összeszedettséggel foglalkozik. A lovasiskolák többsége az oktatás elejétől követeli ezeket. Én viszont csak a végére hagyom, amikorra már a lovas rendelkezik az ehhez szükséges tudás összefüggésekben látásával, kezelésével.
Igen fontos, hogy lovunk mentálisan, érzelmileg és ezeken keresztül fizikailag is elengedett legyen ahhoz, hogy lazán, puhán, átengedően dolgozzon, és kellemes támaszkodással relatív, vagy bármilyen fokú összeszedettségi állapotba kerülhessen. A megfelelő hozzáállás, alapok megléte természetesen, magától értetődően és könnyedén hozza ki a lóból ezt az állapotot. A lovasembernek abszolút tisztában kell lennie a folyamat összetevőivel annak érdekében, hogy ilyen szintű kommunikációt hajtson végre együtt lovával. Továbbá kézen is előkészítettnek kell lennie a lónak. A kívánt eredmény eléréséhez, a finomodáshoz, az abszolút átengedőséghez lóháton a lovasnak érzékenynek kell lennie a ló által kibocsátott finom jelekre, képesnek kell lennie azonnali reagálásra megfelelő egyensúllyal és független üléssel, illetve függőleges gondolkodással kell rendelkeznie.
A harmadik szinten olyan feladatokat tanulhat meg a lovas, amellyel az előzőekben említett szükséges tulajdonságok fejleszthetők, a ló és lovasa közötti társalgás egy magasabb, kifinomultabb szintre emelhető. Mint minden jó dolgot, ennek az elérését sem szabad siettetni! Élvezzük az utazást ezen a szinten, mert egy új világ fog elénk tárulni.

Hogyan érzékelhető a finommá vált kapcsolat lovad és közötted?

  • Elengedettség, átengedőség és összeszedettség egyszer csak önmaguktól, egyszerre és természetesen kezdenek megtörténni. Ez az a szint, ahol igazából megtapasztalhatod a könnyedséget.
  • Segítségeid valóban láthatatlanok.
  • Magabiztosan vagy képes lovadat lovagolni, anélkül, hogy bármi (mondjuk kantár) lenne a fején.
  • Lovaddal mentálisan, érzelmileg és fizikailag alkotsz egységet és alakul ki az összeszedettség, és nem csak egy fejtartás.
  • Lovaglás közben magasztosság és finomság sugárzik ki a kívülálló számára.
  • Képes vagy lovadnak megtanítani, hogy hozzád fusson.
  • A körkarámban magasabb szintű gyakorlatokat taníthatunk meg lovunknak, olyanokat, mint például az ugrásváltás.
  • Láthatatlan segítségek által irányított, könnyed átmenetek, gyors átengedést jellemző elindulások jellemzik a lovaglást.
  • Könnyedén vagyunk képesek lovunkkal oldalirányú feladatokat végrehajtani.
  • Megérted az összeszedéshez szükséges testhelyzet, testtartás lényegét.
  • Könnyedén és szabadon mozog lovad támaszkodásban.
  • Az oldalirányú engedés hosszirányúvá fejlődik. Összeszedett állapotot érünk el kedvünk szerint.
  • A hosszirányú átengedőség segítségével több energiát, ruganyosságot és tartalmat vihetünk lovaglásunkba.

Fontos az elengedettség, de miért?

Mindeközben biztosnak kell lennünk abban, hogy lovunk megfelelő alapokkal rendelkezik, amely finomítható!
Könnyű abba a hibába esni, hogy lovunktól a legmagasabb szintet várjuk el alapok nélkül, amely nem más, mint a funkciótól függetlenített külalak. Sok ver-senyszakág van, amely előírja, hogyan tartsd a kezed, a lábad, mit csinálj a kezeddel, a szárakkal és a sarkantyúval... és hogyan nézzen ki a kész ló külalakilag. Ha a fiatal lovakat megfelelő alapok nélkül, finom szár- és csizmasegítségekkel kezdjük el lovagolni, kiképezni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy csak problémákat alakítunk ki lovunkban, és így a magunk számára is. A világ minden táján viszont találkozhatunk erőszakkal, túlhajlított nyakú, szár mögé kény-szerített lovakkal. Ennek eléréséhez a lovasok válogatás nélkül használnak "erőszakátviteli" eszközöket, mint például fejlekötés, segédszár, chambon vagy gogue. Ebből kitűnik, hogy a lovasemberek többsége "tudja", hogy fontos a hosszirányú engedés, a tarkóban elengedettség, viszont abban már különböznek a nézetek és a tudás, hogy miért fontos ez. Erre már több, közkézen elhangzó választ hallhatunk: "Azért, mert így néz ki jól, és csak így tudja majd használni a hátát!" vagy: "Csak ilyen tartásban lehet nyerni!" vagy: "Így kell tartania a nyakát, mert a barátnőm lovának a nyaka is így áll, és ő már jó lovas, mert két hónappal régebben lovagol nálam, így már ő tudhatja, és ciki, ha az enyém nem áll úgy!".
Napjainkban a cél mellékesnek tűnik, a külcsín uralkodik a funkció felett, és nem a funkció eredményezi a külalakot. Az idomításban levő lovak többségének a felüléstől el kell viselni egy túlerőszakolt, funkció nélküli keretet, amelyben függetlenül a feladattól - lépés, ügetés, vágta, nyújtás, rövidítés - ott kell maradni, különben megbüntetik őket. Igazából sok esetben pedig nem más az oka a "lófejek a láb közé akciónak", mint az egyszerű félelem attól, hogy a ló a lovas ölébe csapja fejét, ha meghúzzák a szárat!
Amint azt a harmónia programrészben megtanulhattuk, a hosszirányú engedés - összeszedettség - teszi lehetővé a ló számára, hogy nagyobb erőt fejtsen ki. Sokkal erősebb lesz a háta és a hátulja, ami viszont egy komoly kérdés elé állít bennünket. Mit szeretnénk, hogy jóra vagy rosszra használja lovunk azt az energiát, amelyet így képes lesz felhalmozni a hátuljában? Ha lovunk mentálisan és érzelmileg nincs a kontrollunk alatt, akkor a hosszirányú engedés egy nehéz helyzetet még problémásabbá tehet. Ezért kerül ez csak ebben a részben, a tisztelet és a lendület elérése után megemlítésre. Mondjuk messzire nem kell mennünk, mivel, ha jobban megnézzük, a klasszikus lókiképzés is csak a képzés végére helyezi ezt a részt, az egész folyamat természetéből adódóan (ütem, elengedettség, támaszkodás, lendület, egyenesre igazítottság, összeszedettség.)
A harmónia programrészben tanulhattuk meg a tisztelet-lendület-összeszedettség természetes hármas formuláját. Ha nincs tisztelet, nincs lendület, ha nincs lendület, nincs összeszedettség!

Ez hogyan néz ki a három szint viszonylatában?

  1. szint - Partnerség: Tisztelet és mentális edzettség.
  2. szint - Harmónia: Lendület és érzelmi edzettség.
  3. szint - Finomodás: Összeszedettség és fizikai edzettség.

Minden egyes szint stratégiailag épül a másikra, így a képzés során nem találkozunk szembe üres lyukakkal, amikor az egyik szintről a másikra lépünk. Amennyiben mégis tapasztalhatók ilyen lyukak, akkor a lovas a megoldás érdekében sajnos a savvy helyett az erő alkalmazásához nyúl. A természetes alapú hozzáállású lovaglás - a natural horsemanship - és a természetes savvy tulajdonság birtoklása nem jelent mást, mint tudjuk, hogyan készítsük elő lovunkat mentálisan és érzelmileg azelőtt, hogy fizikailag várnánk el tőle feladatvégzést. Az igazi lovasember nem tenne másképp, és nem is tesz!
A partnerség és a harmónia szintjeinek elsajátítását követően további 6-18 hónap szükséges a finomodás szintjének tökéletesítéséhez.


A széles körű alkalmazhatóság

A széles körű alkalmazhatóság vagy sokrétűség szintjének elsajátítása azok számára hasznos, akik hivatásszerűen kívánnak lovas karriert befutni, illetve azon extrém módon elmélyült személyeknek, akiknek komolyabb és magasabb szintű céljaik vannak a lovakkal való foglalkozás terén. A szint célkeresztjében a lovas-emberségesség fejlesztése, az eltérő, fiatal, illetve problémás lovakkal való foglalkozás, illetve a teljesítmény fokozása áll.
Az említett területek külön-külön, önmagukban is komoly tanulmányozást, felkészültséget és tudást igényelnek, amelyet Pat Parellitől és kiemelt oktatóitól lehet megtanulni.
A jelen szint nem sajátítható el egy év alatt. Az első három szint (Savvy System alapjai) teljesítését követően további három-négy évre van szükség a rendszer negyedik, széles körű alkalmazhatósági szintjének elsajátítására. Ez teljesen logikus, hiszen ehhez számos eltérő lóval és változó körülmények között kell foglalkozni.

Feladatok a negyedik szinten

parelli_3Futószáron: 14 méterre hátraléptetni és vissza, két lóval egyszerre dolgozni, féloldalazás, a hét játék másik lóról, a ló lefektetése, valamilyen emelvényre felléptetni a lovat, két eleje, két hátulja, mind a négy láb, pörgés 7 és 15 méteres futószáron, csúszó stop, úsztatás, állított hordó ugratása.
Szabadon földről: a ló kövesse lovasát, pörgés, önállóan menjen fel a lószállítóra, pálcával irányítás, csúszó stop és hátralépés, a ló fusson lovasához, gyors hátralépés, 20 kör vágta jármódváltás nélkül.
Szabad stílus (freestyle): körözés: gyorsan, lassan, nagy- és kis-körön, kantározás egy kézzel, vágtából megállás, bójakerülés ugrásváltásokkal, jármódok finomítása, kantár és nyereg nélkül: gyors munka, ugratás, fordulatok, ugrásváltások, kantár nélkül ellenvágta, féloldalazás és hátraléptetés kantár nélkül.
Finomítás: ugrásváltás minden negyedik vágtaugrásra, hátraléptetés: lassan, gyorsan, közepes sebességgel, nyolcas alakban, 4 félfordulat (cuttingmozdulatok), vágta féloldalazás, reining és díjlovagló feladatok lovaglása, magasabb fokú összeszedettség, a puha és könnyed érzés fokozása.

Egység ló és lovas között

A ló és lovas közötti egység kialakításának (5), illetve a ló és lovas közötti valódi egység kialakításának (6) szintjei kiszélesítik kapcsolatunkat egy különleges lóval, amelynek segítségével feladataink végzésének minőségét egyre magasabb és magasabb szintre emeljük. A valódi egység kialakulása során komolyabb és mélyebb szakértelemre, tudásra teszünk szert a széles körű alkalmazhatósági szint tökéletesedése mellett.
Habár Pat Parelli még mindig segít az útmutatásban, a jelen szintek sokkal inkább az időről, tapasztalatszerzésről szólnak már, kifejlődve arra a szintre, amikor egyre jobban hagyjuk, hogy a ló tanítson minket.

A mester fok

Ló és lovas közötti valódi egység mester fokra emelését (7-9) akkor sajátítja el az ember, amikor már mindent tud, ami fontos és számít. Ezeken a szinteken belül alakíthatja ki mindenki saját maga és a lova között a igazi egységet, továbbá itt kezd először művészi formát ölteni a valódi lovas-emberségesség.
A valódi egység kialakítása (6), elérése, valamennyi igaz, elszánt, egyben a lovakat szerető lovasember célkitűzése és vágya. A lelki, érzelmi és fizikai egység elérése a lóval nagyon különleges dolog. Ahogyan eddig sem a szintenként elérhető eredmény számított igazán, úgy most leginkább az, hogy kivé kell válni ahhoz, hogy azt elérjük!

A legmagasabb szint

A ló és lovas közötti abszolút egység kialakulása (10) egy életen keresztüli tapasztalás eredménye. Senki más bíránk nincs, mint a lovak maguk. Az abszolút cél a természetes lovas-emberségességben, hogy eggyé váljunk a természettel. A ló pedig maga a természet egyik legtökéletesebb megnyilvánulási formája!

A hét játék

Az úgynevezett "hét játék" a tanulás, a tanítás és a fejlődés nélkülözhetetlen eleme! A jelenlegi lovasiskolai - ló- és lovas-kiképzési - gyakorlatokkal ellentétben, mielőtt bárki lóra ül először életében, meg kell ismernie négylábú társát. Meg kell bizonyosodnia afelől, hogy rendelkezik a megfelelő közös nyelvvel és a kommunikáció valamennyi eszközével lova és önmaga között, még lovaglása megkezdése előtt. Az a rossz megszokás okozója számos gondnak, esetenként súlyos balesetnek, hogy egyszerűen csak fogjuk, felnyergeljük és felkantározzuk a lovat. Ezért inkább, mielőtt felülnénk, alakítsunk ki kapcsolatot a lóval. Mindegy, hogy valakiből később lovas lesz, vagy sem, szüksége van egy olyan nyelvre, amelyen lovával kommunikálhat.
Az ember felelőssége, hogy lova vezetője legyen, amelynek segítségével meg kell tanítsa arra, hogy nyugodtabb, okosabb, bátrabb, atlétikusabb legyen. Bízzon a döntéseinkben, ellenkezés nélkül tegyen meg bármit, amit kérünk tőle, engedjen nyomásra, küzdjön le akadályokat, menjen oldalra, lépjen hátra, és mindezt köny-nyedén tegye.

Legyünk alfaállat

Mindehhez a Parelli-féle "hét játék" nyújt segítséget. A hét játék mint egy indikátor nyújt segítséget fejlődésünk hiányosságainak kimutatásában, azok okának kimutatásában és a hiányosságok megoldásában egyaránt. A hét játék napjaink legizgalmasabb, legátfogóbb, leginkább lóközpontú ló- és lovasképzési segédlete a ló-ember oktatás és kommunikáció terén. Rendszerszemléletű megközelítése a megfelelő, ló-ember közötti nyelv és kommunikáció kialakításának, amelynek alapját azok a megegyező játékok alkotják, amelyeket a lovak egymással játszanak a szabadban barátkozás és a dominanciasorrend kialakítása érdekében. Az a ló pedig, amelyik mind a hét játékot "megnyeri", az lesz a csapat, csoport, ménes alfaállata. A mi célunk az, hogy mi legyünk az alfaállat lovunk számára.
Bármi, amit lovunkkal teszünk, az egy vagy több játékkombinációja a hétnek. Ameny-nyiben valaki eléggé ügyes - mondjuk még lova is "megcsodálja" - a hét játék mindegyikének alkalmazásában, akkor nem lesz határ abban, hogy bármit is elérhessen, vagy megtanuljon végrehajtani lovával, amennyiben kellő idő, megfelelő hozzáállás és vezérfonal áll rendelkezésére.
A hét játékot sorszámmal látjuk el, mivel fontos, hogy azokat sorrendben játsszuk, kifejezetten abban az időszakban, amikor ezt még csak tanuljuk, és lovunknak is csak tanítjuk.
Valamennyi ló mestere ezeknek a játékoknak, és lovad valószínűleg már eddig is játszotta ezeket veled. Amikor pedig már úgy vagy képes játszani a hét játékot, hogy mindben jobb vagy lovadnál, akkor bebizonyítottad számára, hogy okosabb, atlétikusabb és gyorsabb vagy nála. Ettől a pillanattól kezdve kezd lovad téged alfaállatnak tekinteni. Ez az, amit respektnek, tiszteletnek hívunk. A respektáló ló nem félős, nem tompa, nem túlizgatott, nem ijedt, nem ellenálló, nem agresszív és nem csökönyös, hanem mindezeknek az ellentéte!
A lovak az alfaállatra tekintenek iránymutatás, bizalom és biztonság terén. Megbíznak az alfaegyed döntéseiben, és fenntartás nélkül követik útmutatásaikat. A lovak természetes követők abban az esetben, ha találnak egy természetes vezetőt. A ló nyelvének (kommunikációjának), a hét játéknak az elsajátítása tanítja meg számodra, hogyan legyél lovad természetes vezetője. Mindezek mellett a hét játék nagyon jó eszköz lovunk edzéséhez, mind lelkileg, érzelmileg, mind fizikailag.

A játékok

A következő számban röviden leírjuk a hét játékot. A teljes Parelli-rendszer ezeken a játékokon alapszik, amelyeket mind magasabb és magasabb szintre fejlesztünk mind a földről, mind a nyeregből, bármelyik szintről is legyen szó.
Az első három játék jelenti az összes többi alapját. Olyan, mint az ABC, amelynek segítségével később szavakat, majd pedig mondatokat alkothatunk.


Sportbeli alkalmazhatóság

Miután az eddigiekből teljes mértékben képet kaptunk a lovak nyelvének helyes alkalmazásával járó használati előnyökből, egyesek megkérdezhetik, hogy ez milyen mértékben használható mondjuk a sportban, és van-e már valaki, aki legalább egy kicsit is sikerrel használta. Igen, ha az olimpiai aranyérem, vagy a badmintoni, a kentuckyi és a burghleyi, mint a világ legnehezebb négycsillagos versenyeinek megnyerése eredménynek számít. Mindezt David O'Connor, az amerikai lovastusa válogatott oszlopos tagja érte el, aki Karennel, a feleségével több éve sikeresen alkalmazza lovai alapkiképzéséhez a Parelli által nyilvánosságra hozott módszert. Most a sportban való hasznosságának propagálására a Parellik és az O'Connor Eventing Team közösen tart meggyőző demonstrációkat a Future of Training (azaz A ló- és a lovas kiképzés jövője) címmel. Ízelítőként és O'Connorék tanácsainak megszívlelése érdekében elmesélem önöknek egy ilyen kurzus bevezető részét.

parelli_4_kO'Connorék két olimpiai lovukkal, Custom Made-del és Prince Panache-sel vesznek részt a demonstráción. Olyan idomítófeladatok sorát mutatják be, mint például ügetés, vágta féloldalazások, piruettek, ugrásváltások. Néhány perc lovaglás elteltével lovaik fejéről leveszik a kantárt, és az előzőekben lovagolt feladatokat újból lovagolják, a pályán levő akadályok ugratásának közbeiktatásával megtűzdelve!
A bevezető rész utáni hatalmas ováció elhalkulását követően tapasztalataiból merítve David többek között elmondja, hogy minden lovuk alapkiképzésénél ezt a módszert használják, ami teljesen megváltoztatta lovaik lovagolhatóságát és együttműködő készségét. Rávilágít a következőkre: "A lovak nem értenek németül, angolul viszont egymással képesek kommunikálni. Tehát a jobb párbeszéd kialakítása érdekében nem a lovaknak kell megérteni és beszélni a mi nyelvünket, hanem nekünk kell megtanulni az övéket, és azzal kommunikálni velük!"
A megfelelő kommunikáció elsajátítása érdekében O'Connorék egész életükben nyitott szemmel jártak a világban, és minden, amit tapasztaltak, kihatással volt lovaglásukra. Ha másra nem, legalább elgondolkoztak a látottakon. Ilyen volt, amikor David először látott kimagaslóan professzionális cuttingot (borjúválogatást).
"A lovas (cowboy) hosszú száron, teljes nyugalommal, szinte érdektelenül sétál be a célterületre a borjak közé. Szép lassan szétválasztja a csapatot, és dolgozik lefelé a számokban, majd elér az utolsó négyhez, kettőhöz, majd a legutolsóhoz, a kiválasztotthoz. Ebben a pillanatban a ló fülei a célra merednek, és "tízezres fordulattal" kezdi a borjút különtartani. Amikor a feladatnak vége, akkor a lovas lovával kisétál a borjak között a pályáról!
David tapasztalati tényként mondja el, saját magukat is beleértve: "Többségünk előbb versenyez, mint megtanulna lovagolni, és előbb lovagol, mint megtanulna kommunikálni a lovakkal!"
Ez sajnálatosan igaz napjaink lovas kiképzésére, amely szerint a szülők többsége a nyeregben üléstől kezdődően ismeri el a lovaglás tanulását, közben pedig a gyerekek nem tanulnak meg biztonságosan, megfelelően viselkedni a lovak körül. A hiányosságok pedig végigkísérnek életünkön. Elmélkedjünk el egy kicsit az olvasottakon, és a lovaknak több esélyt adva, változtassuk meg téves beállítottságunkat feléjük!

A létra és a lajtorja

Pat Parelli, miután elmondta, hogy Lindát és őt már négyszer hívta meg Arthur Kothas, a bécsi spanyoliskola főkiképzője eszmecserére és a munkák megszemlélésére Bécsbe, a demonstráció végén hangosan elmélkedik az angol és western lovaglási kiképzési módszerekről, illetve elmondja a Parelli-módszer viszonyát a sport- és versenyszerű lovagláshoz. "A Parelli-módszerrel Linda és én, illetve ennek elsajátítói olyanok vagyunk, mint a torta tésztája, azaz a sütemény alapja, váza, bázisa, ki hogyan kívánja elnevezni. David és Karen O'Connor vagy Leon Harron, a híres cuttingos pedig a krém, a máz és a hab, tehát minden, ami befejezi és eladható tortává teszi a süteményt! Mi együtt vagyunk egy cukrászat!"
- Miután életem során lehetőségem volt behatóan tanulmányozni számos kiképzési módszert, azon elmélkedtem, hogy a külsőségeken kívül mi a különbség vagy azonosság a western és az angol lovaglási stílus között? - teszi fel a kérdést szokás szerint önmagának és a nézőknek Pat Parelli. - Mélyreható vizsgálataim során rájöttem, hogy használati célkitűzéseik szempontjából - természetesen műfajaikat művészi szinten és természetesen művelők viszonylatában - a kettő között nagyjából annyi különbség van, mint a létra és a lajtorja között!
Mindezt David O'Connor, a sydneyi olimpia lovastusa győztese a következőkkel egészíti ki:
- Mindegy, milyen lovad van, milyenek a szokásaid, milyen nyerged és kantárod van, hogy hol laksz, és hogy milyen nyelvet beszélsz, mert egyet meg kell jegyezned: a lovak mindenhol ugyanazt a nyelvet beszélik, nekünk pedig meg kell tanulnunk azt, ha velük kívánunk lenni!
Amennyiben elgondolkodunk egy kicsit a Pat Parelli Natural Horsemanshippel kapcsolatban olvasottakon, talán lovainknak több esélyt adva változtathatunk eddigi beállítottságunkon velük szemben. Megérdemlik.


 

Zabla! Hol, mikor, miért, és egyáltalán szükséges? 2. rész

Kell-e egyáltalán zablát használnunk? A válasz erre a kérdésre egyszerű: Nem! Viszont ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy van-e olyan szint, amikor szükségünk lehet rá, erre a válasz már igen lenne.

Szükségesség a "kell"-lel szemben

A két szó közötti különbség rávilágít a zablák használatának mikéntjére. Kell-e zabla, hogy lovunkat azzal kontrolláljuk, vagy pedig egy bizonyos szint fölött szükségessé válik-e, hogy segítségével javítsuk és finomítsuk a kettőnk közötti kommunikációt? Hatalmas különbség van a két szó között.
A zabla használata komolyan kihathat lovunkkal eltöltött óráink kellemességére attól függően, hogy lovunk kontrollálására, megfékezésére vagy kommunikációra használjuk azt. Amennyiben hobbi-, tereplovaglásról van szó heti egy vagy néhány alkalommal, akkor nincs szükség zablára! Amennyiben aktívan, sportszerűen lovagol valaki, akkor szüksége lesz rá. Segítségével a folyamatosan nehezedő kihívások elé állítva lovunkat és magunkat, finomíthatjuk és tökéletesíthetjük teljesítményünket.

parelli_5_kA zabla fogalmát a többség számára homály fedi. A legáltalánosabb tévhit az, hogy minél nagyobb a probléma lovunkkal, annál nagyobb zablát kell használnunk. Ezzel szemben én azt tanítom a diákjaimnak, hogy nem kell egyáltalán zablát használni lovunk kontrollálásához! Ennek az eredménye az emberekre csodaként hat, lovaik pedig megkönnyebbülnek.

Az igazi lovasember fél ló és fél ember. Amikor ez eggyé válik, akkor a lovasember képes független üléssel lovagolni, és olyan kezei lesznek, amelyek lassan záródnak és gyorsan nyílnak, egyben képes lesz lovának megtanítani, hogyan küzdheti le természetes ellenállási reflexét. Ameddig az említett képességeket nem tökéletesítjük magunkban, addig bármilyen zablának a ló szájába történő helyezése a legrosszabb dolgot eredményezné.

Fiatal koromban, amikor lókiképzővé szerettem volna válni, a méncsikókat mind csuklós csikózablával kezdtem el lovagolni. Úgy gondoltam, hogy ez a legfontosabb dolog, amihez szoktatni kell őket, még azelőtt, mielőtt engem elfogadnának. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a test egyik legérzékenyebb részével játszom, azelőtt, mielőtt azt előkészítettem volna arra. A test két legérzékenyebb pontja a száj és a végbél, illetve a nemi szervek tájéka.

Azt kérdeztem magamtól, hogy lovam lelkileg, érzelmileg és fizikailag készen áll-e a kommunikáció egy olyan finom módjára, amit már zablával kell végrehajtani? Ennek eredményeképpen az alábbi sorrend alapján, mint egymást követő és egymásra épülő lépcsőfokok kezdtem el lovaim alapkiképzését:

  1. Fogadja el az embert
  2. Fogadja el a nyerget
  3. Fogadja el a lovast
  4. Fogadja el a zablát

Nagyon fontos, hogy a sorrendet ne változtassuk meg, és mindegyik szinten elég időt töltsünk el az alaposság érdekében.

A zabla feladata

Az emberek többségének egyszerűen a féket jelenti! Ha a "fékek" nem működnek, akkor elmennek a lovasboltba, és vesznek egy másikat. Többnyire hosszabb erőkarral, vékonyabb vagy csavart szájrésszel. Bármilyet, ami - legalábbis úgy gondolják - képes végérvényes megoldást nyújtani, egyben megállítja lovukat. A problémás lovak esetében sajnálatos módon az edzők leggyakoribb javaslata, hogy: "Be kell szerezni egy élesebb vagy nagyobb zablát!"

Azon emberek számára, akik lovasemberként gondolkoznak, a zabla nem jelent mást, mint kommunikációs eszközt. A zabla valódi feladata, hogy könnyeden egy finom üzenetet küldjünk a test egyik legérzékenyebb részéhez, egy készséges reakció eredménye érdekében. Azok, akik nem ismerik, nem tudnak a lovak viselkedéséről semmit, azok számára szimplán féket jelent a zabla. Éppen ebből kifolyólag folyamatosan újabb erőátviteli, erőszakszervezeti eszközöket kell kitalálniuk új zablák formájában. Ezek az eszközök általában még kontrollálatlanabbá teszik a lovakat, emiatt pedig veszélyesebbé lovaglás szempontjából.

Most nézzünk meg különböző zablákat, amelyeket két kategóriába sorolok:

1. Kommunikációs eszközök, zablák:

Csikózablák (pálca nélkül): Egyszerű, középen csuklós csikózabla. Karikás, olajbogyós vagy "D" csikózablák.

Feszítők: texasi, kaliforniai, angol, német.

2. Kínzóeszközök

20 cm, vagy annál hosszabb szárú feszítőkarral ellátott zablák vagy hackamore, hosszú feszítőszárral ellátott csikózabla, rövid feszítőszárral ellátott csikózabla, argentin csikózabla, csavart, drót csikózabla, mosolygó, öszvérzabla, dupla csikózabla, springrteen zabla, láncos zabla, chileno, pókzabla, ollós zabla.

Röviden megfogalmazva, minden zablát kínzóeszköznek minősíthetünk, amelyik éllel ellátott, csavart, többszörösen csuklós, aszimmetrikus, vagy túl vékony szájrészű, illetve az orr-rész vagy a feszítőszárak lánccal vannak ellátva, vagy bármi, amely a felsoroltak kombinációja vagy rosszabb. Észrevehető a két lista közötti hosszúságbeli különbség. Annyira kevés azon zablák száma napjainkban, amelyek képesek a megfelelő kommunikációra.

Erősebben használni egy élesebb, nagyobb zablát, nem jelent megoldást. Idővel a ló erősebb, tompább és okosabb lesz. Kényelme és menekülési ösztöne által hajtva úgy is kitalálja a módját annak, hogyan bújjon ki az adott kínzóeszköz hatása alól. Mi történik, ha már nincs erősebb zabla?

Én azt hiszem, hogy a lovasok többsége inkább kedves, mint durva. Szerintem egy ilyen típusú ember csak félelemből tesz erősebb, durvább zablát lova szájába. Hiszen ki is akarna egy elrohanó, menekülő ló hátán ülni?! És amennyiben valaki csak a zabla használatával tanulta meg lovát megállítani, rövidíteni (lelassítani) vagy elfordítani, akkor tényleg logikus erősebb zablára váltani, ha az adott már éppen nem működik. Az embereknek viszont inkább nagyobb tudásra, savvyre, mintsem nagyobb zablára lenne szükségük!

A nagyobb tudás több érzéket, nagyobb biztonságot jelent

A lovak félelemből rohannak el vagy bakolnak. Az egész az agyban kezdődik, ahonnan az inger a testen keresztül eljut a lábakig. Amikor a ló ennyire rémült és így viselkedik, akkor a lovas már egy menekülő lovon ül. És többnyire ilyenkor már teljesen mindegy, hogy milyen zabla van a ló szájában, úgyis elrohan lovasával. Láttam már olyan lovakat fejükkel mellső lábaik között, vagy minden eszköz alkalmazása ellenére fejüket az égben tartva elrohanni lovasaikkal, amelyeken nagy feszítőszárú zablák, martingál, kikötőszár és orrlecsatolók voltak. Amikor egy menekülő állatfaj olyan lelkiállapotba kerül, amikor úgy érzi, hogy neki meg kell menteni az életét, akkor mindenen keresztülrohan, fájdalom ide vagy oda!

Csak a megfelelő tudás képes kontrollálni a lovak érzelmeit. Ezt a tudást szeretném megosztani mindenkivel, hogy az embereknek a fejében megszűnjön a nagyobb zabla gondolkodásmód. Én a nagyobb tudás hozzáállást preferálom!

Oldalirányú hajlékonyság, hajlítás/Függőleges hajlékonyság, hajlítás

A legjobb és legkönnyebb módja lovunk megállításának, ha hosszirányban, jobbra és balra képesek vagyunk őt meghajlítani! Ez annyit tesz, hogy egy szár használata mellett képes vagy bármely oldalra meghajlítani lovadat, és megszagoltatni vele a cipőd orrát. Ez egy elég kiszolgáltatott pozíció a ló számára, mert tudja, hogy így nem rohanhat el. Mozgása teljes kontroll alatt van.

A hossz- vagy oldalirányú hajlítást legelőször puha, vékony kötélből készült kötőfékkel kezdjük. Amennyiben a ló nyomást gyakorol a kötőfékre, akkor azt jobban érzi, viszont sokkal könnyebb, szinte észre sem veszi, ha nincs nyomás rajta. Nem szabad csodálkozni, ha legelőször ellenállásba ütközünk, amikor lovunkat erre elkezdjük tanítani. Fontos, hogy tanítás legyen, és nem egyéb! Ne vegyük rá erőszakkal lovunkat arra, hogy megfeleljen. Lépésről lépésre tanítsuk lovunkat. Olyan kézzel, amelynek ujjai egyenként csukódnak, és engedjünk olyan gyorsan, amilyen gyorsan lehet, amikor az orra a kívánt helyre elér. Aztán megtaníthatjuk neki, hogy egyre tovább és tovább tartsa ezt a pozíciót. Először állóhelyben tanítsuk ezt számára. Majd elkezdhetjük megállítani őt ezzel a módszerrel először lépésből, majd ügetésből, legvégül pedig vágtából.

A korábban tanult normál lovaglási módszerből túl gyorsan váltani természetesre, veszélyes lehet. Ezért diákjaimnak és lovaiknak először a földről tanítjuk meg a hét játékot. Miután a földön már képesek lovaikat oldalirányba teljes könnyedséggel meghajlítani, azután csinálják csak lóhátról. Lovasaim többsége úgy érzi, hogy zabla használata nélkül nagyobb kontrolljuk van lovuk felett, továbbá lovaik nem tartanak fájdalomtól a szájukban. Emiatt viszont kevésbé félnek az átmenetektől is. Néhány diákom, akiknek elragadós lovaik voltak, ma bárhol, bármikor képesek lovaikat lovagolni anélkül, hogy lovaik elvinnék őket. Ők a bizonyítékai annak, hogy nem nagyobb zablára, hanem nagyobb tudásra volt szükségük.

Fontos pontosan megérteni a hosszhajlítás és a függőleges hajlítás szükségét, célját és eredményét. A hosszirányú hajlítás egy a ló "motorját" kiiktató, "energiavesztést" eredményező funkció, amellyel a hátsó lábakat tereljük ki megállításkor. A függőleges vagy tarkóban meghajlás, hajlítás mindkét szár használata mellett erő- és energianövekedést eredményező pozíció, azáltal, hogy ezzel kapcsolatba kerülünk a ló hátsó lábaival. Amikor a ló tarkóban meghajlik, akkor a hátán keresztül a hátsó lábaiból eredően energikussá válik. Ezt az engedést, tarkó- vagy függőleges hajlítást viszont nem akarjuk elérni egy még félős, fegyelmezetlen, tiszteletlen lónál! Több energiát kölcsönözni egy még ösztönösen viselkedő állatnak (lónak) butaságnak és veszélyesnek tűnik, mivel ez csak a negatív reakciókat erősíti meg, és annak ad energiát. Az emberek többsége ilyenkor kerül dilemmába, és végeredményképpen nagyobb, élesebb zablát vásárol. Amikor viszont már lovunk mentálisan és fizikailag is kontrollunk alatt van, akkor már szükségünk lehet a függőleges engedésre, hajlítottságra, például slide stophoz, fokozásokhoz, magasabb szintű díjlovagló, díjugrató és terepakadály ugratási feladatok elvégzéséhez, reininghez, ropinghoz.

A hosszirányú hajlítás mindig csak egy szár használatát igényli. Egy könnyű (kötél) kötőfék és egy puha vezetőszár vagy a kötél hackamore-om, illetve csuklós csikózabla tökéletesen megfelelnek ennek a gyakorlására és elsajátítására. A feszítőzabla nem azt a célt szolgálja, és tilos is oldalirányú hajlításra használni, különben komoly problémákat okozunk lovunknak.

A függőleges hajlítás két szár abszolút egyenlő mértékű használatát igényli, lehetőség szerint egy kézzel! Eredetileg pont ezért találták fel. Az volt a célja, hogy mialatt egyik kézzel vezetjük a lovat, a másik kéz szabad arra, hogy mondjuk lasszózzon a lovas, vagy fegyvert használjon a katona. Pont ezért alakult ki a díjlovaglásban is a 3:1-es megosztott szárvezetés, ahol a feszítők és egy csikózablaszár van az egyik kézben, a másikban pedig a másik csikózablaszár van.


Zabla! Hol, mikor, miért, és egyáltalán szükséges? 3. rész

Kell-e egyáltalán zablát használnunk? A válasz erre a kérdésre egyszerű: Nem! Viszont ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy van-e olyan szint, amikor szükségünk lehet rá, erre a válasz már igen lenne.

A feszítőzabla alkalmazása

A feszítőzabla használatával lovagolt lovak többsége - amelyeket én látok - nincs még készen annak használatára. Ezen lovak többségében még túl sok ellenállási reflex lelhető fel. Ameddig mentálisan, érzelmileg és fizikailag nem állnak készen, addig nem képesek megfelelően engedni a feszítő által nyújtott különleges érzésre. Lehet, hogy egyszerűen nehezükre esik fejüket függőleges homlokvonal mentén hordani, mivel nem képesek még puhán engedni a feszítő nyomására. Mivel nem értik a helyzetet, ezért komoly klausztrofobikus érzésük alakulhat ki. Emiatt lehetséges az, hogy egy fordulatkor a ló rossz irányba fordítja a fejét, mivel nem érti a külső indirekt, támogató szár hatását. A képzetlen lovas ugyanezt a hatást tudja elérni, összezavarva lovát, amennyiben a szárakat egymástól függetlenül használja. Gyakran - sajnos - szabálykönyvek ösztönzik, sürgetik a lovasokat, hogy nagykantárral lovagoljanak, mondjuk valamely programtól vagy kortól kezdődően, függetlenül attól, hogy készen áll-e a páros rá.

parelli_6_kAz, hogy lovunk 3, 5 vagy 13 éves, még nem jelenti azt, hogy készen áll a feszítőzabla alkalmazására. Csak megfelelő előkészítés után, amelyet nem lehet korhoz kötni. Lovaink előkészítettsége annyira hiányos és helytelen - amely szerint először lovunk figyelmét, tiszteletét kell megszerezni, aktívvá és lendületessé kell tenni, illetve könnyen hajlíthatónak kell lennie hossz- és függőleges irányba -, hogy az ilyen lovakon használt zablák nem egyebek, mint kínzóeszközök.

Habár a feszítőzabla használata nem kötelező, viszont alkalmazható, ha valakinek olyan jellegű kiemelt céljai vannak, amelynek eléréséhez már erre van szüksége. Például fokozottabb finomodás, összeszedettség vagy egyenesség elérése érdekében. Amikor lovunk részéről a készség, lendület és hajlíthatóság mind rendelkezésre áll és jelen van, akkor a szár szinte folyamatosan puha lesz, amely érzést a ló szája is közvetíti számunkra. Ekkor biztosak lehetünk abban, hogy lovunk tisztában van a felelősségével, és tudja, hogy a szárak mit jelentenek. Ezek az első jelek, amelyek arra utalnak, lehet, hogy készen állunk a feszítő alkalmazására.

Úgy gondolom, hogy durvaság feszítőzablát használni egy lovon, mielőtt ő és lovasa nem készültek fel annak használatára. A harmónia hiányában a feszítőzabla használata során tízszer akkora hatást fejt ki lovunkban, mint egy csikózabla. A programomban azt ajánlom lovasaimnak, hogy csak a harmadik szint teljesítését követően kezdjenek el feszítőzablát alkalmazni. Ekkorra a készség, lendület és hajlíthatóság tökéletesen a helyükön vannak, és a lovas is kifejlesztette a kommunikációhoz szükséges, megfelelő független ülést, érzéket, időzítést és egyensúlyt.

Egy kis zablaiskola

Van egy természetes módja annak, hogy lovunk száját kialakítsuk, megfelelő érzékenységűvé tegyük. A módszer sorrendje a következő: vékony kötél-kötőfék, természetes (kötél) hackamore, csuklós csikózabla, bosal, feszítőzabla (nagykantár).

Kötél kötőfék: ezt használjuk először a földi munkához, amelynek segítségével a Hét játékon keresztül lovaink megtanulják felelősségüket. Megtanulják, hogyan engedjenek nyomásra, és miként kövessék az érzést. Ideális a hosszirányú hajlítás megtanítására.

Természetes (kötél) hackamore: Mindig ezzel kezdem el lovaimat lovagolni, mivel az orrháton ez kellemes, puha érzéssel fekszik fel. Ideális az oldalirányú hajlítás lóháton történő elsajátításához, illetve az ellenkezési reflex megszüntetéséhez. Amint ez utóbbi megszűnik, lovunk képes lesz elfogadni a szárakat. Először az egyik szár hatását fogadtatjuk el vele, aztán pedig mindkettőt. Azt tanácsolom, hogy ne siessünk. Úgy az első, mint a második szintű gyakorlataim többsége végrehajtható ezzel a felszereléssel. A finomodás szintje (3.) csak akkor következhet, ha már harmóniában vagyunk lovunkkal. A 2. - harmónia - szint vége felé már elkezdhetjük a csikózabla használatát.

Csikózabla: Ahogyan a természetes (kötél) hackamore esetében, a csikózabla is elsődlegesen oldalirányú, hosszhajlítás megtanításának a célját szolgálja. Mivel mostanra már kommunikációs eszközként használjuk a zablát, és nem lovunk megfékezésére, rajta keresztül sokkal finomabb reakciókat kapunk, kevesebb energia-bevitelre.

A merev, egyenes szájrészű csikózabla nem megfelelő a hosszhajlítás tanítására, mivel a két oldal nem mozog függetlenül egymástól, amely kárt okozhat lovunk szájában, illetve fogaiban. Én személy szerint a nem túl vastag, nem túl vékony, rézből készült, karikás csikózablát részesítem előnyben. Úgy tapasztaltam, hogy a lovak szeretik ennek a zablának az ízét. A zabla pedig a karika és a csuklóssága miatt könnyen alkalmazkodik a ló szájához.

A bosal: A csikózablát követően alkalmazom a bosalt, mintegy átmenetként a feszítőzabla vagy hackamore között. Ehhez fonott bőrből vagy nyersbőrből készült orr-részű bosalt használok. Itt szeretnék rávilágítani a bosal és a hackamore közötti különbségre, mivel gyakran összekeverik őket. A bosal semmi másra nem utal, mint magára a bőr orr-részre. Amennyiben ehhez feszítőszárak vannak csatlakoztatva, akkor azt már hackamore-nak vagy zabla nélküli kantárnak hívják. Amennyiben a bosal használatát választja valaki, akkor az eszköznek a ló orrtájékán kell fölfeküdnie, ahonnan jobban elősegítheti a függőleges hajlítást.

A bosal hatásmechanizmusának két lényegi eleme van: 1. Enged, és megkönnyebbülést, kényelmet nyújt a ló számára, amikor lovunk enged az eszköz nyomására, mivel ekkor szabadon hagyja az orrot. 2. A szárak az áll mögött, mélyen kapcsolódnak az orr-részhez, ezért a kommunikáció is lejjebbről történhet. Pont úgy működik, mint a feszítő, amely lehetőséget biztosít lovunknak, hogy a fejét, illetve a homlokvonalát függőlegesbe hozza. Kiemelten fontos, hogy ne húzzunk a szárakon! A cél az, hogy a ló puha érzést adjon, engedve a Bosal orra gyakorolt hatására. A függőleges hajlítás (engedés) és a puha érzés a képzés előrehaladottabb részében elérhető célok. Most elég csak az, ha tudunk róla, hogy ilyen létezik!

A bosalito kicsi bosalt jelent. Olyan, mint a kötél Hackamore, azzal a különbséggel, hogy egy feszítőzablával van kombinálva annak érdekében, hogy szükség esetén az oldal és függőleges hajlítottság is elérhető legyen. Olyasmi, mint az angol nagykantár. Ez az eszköz is egy fantasztikus átmenet lehet a csikózabla és a feszítő között.

A feszítőzabla: Régebben a kantárról mint eszközről csak akkor beszéltek, ha az kaliforniai vagy Santa Barbara típusú feszítőzablákkal volt ellátva. "Felkantározott ló" jelzővel azokat a lovakat illették, amelyek már "készek", teljesen képzettek voltak, és puha könnyedséggel lehetett őket az említett zablával lovagolni. Manapság már nem, vagy teljesen más tartalommal használják ezeket a jelzőket.

Ennél a pontnál két irányban fogunk haladni, mégpedig western és angol. Az angol lovaglási "stílus" feszítős kantározásának két alapvető típusa van: a pelham és a nagykantár, amelyen csikó- és feszítőzabla egyszerre van használatban.

A pelham lehet csuklós, vagy egyenes zablatesttel ellátott. Mivel ennek a zablának van feszítő szára - amelynek a funkciójáról már beszéltünk -, semmiképp ne használjunk csuklós változatot. A pelham egy olyan zabla, amelyiknek együtt van a csikó- és a feszítőszára. A vezetés pedig történhet külön szárakon - szinte, mint egy nagykantár -, vagy egy száron úgy, hogy a csikózablát és a feszítőszár végét egy bőrdarabbal összekötik, amelyre a szárat csatolhatjuk. A pelham nem egy elvetendő zabla viszont, ha már választani kell, akkor a nagykantár sokkal megfelelőbb a célnak, mivel a csikózabla és a feszítő funkciói szétválaszthatók.

A nagykantár esetében egyszerre használunk csikó- és feszítőzablát a ló szájában, amelyeket külön szárakon vezetünk. A feszítő egy egyenes testtel és feszítőszárakkal ellátott zabla. A csikózabla pedig egy vékony testű, csuklós, karikás zabla. A western stílus zablái közül leginkább a korábban már említett bosalitóra hasonlít.

Western lovaglási stílusban a feszítőknek számtalan formája van. Közöttük számos nagyon hasznos darabot is találunk, amelyek ideálisak lehetnek a kiképzés megfelelő szakaszában, hozzáértő kezekben! A legjobb feszítők texasi vagy kaliforniai eredetűek. A texasi feszítőzabláknak általában rögzített a szára a zablatesthez, amelyből kifolyólag az nem tud külön mozogni. A kaliforniai eredetű feszítőzablák szárai külön-külön is képesek szabadon mozogni.

Úgy a texasi, mint a kaliforniai feszítők között eltérő zablatestekkel találkozunk. A különbséget a zablatestek középső részének íveltségében találjuk. Megfelelő íveltség nélkül a ló klausztrofóbikus lesz, és nem lesz képes könnyedséggel elfogadni a feszítőt. A megfelelő ív hiányát a szabadon mozgó feszítőszárak képesek kompenzálni.

Bármilyen feszítőzabláról is beszéljünk, száraik hossza ne haladja meg a 12-16 cm-t. Bármilyen feszítőzabla, amely szárának hossza meghaladja a 20 cm-t, már a kínzóeszköz kategóriába lép!

Érdemeljük ki a zabla használatának jogát!

Ennek érdekében először szüntessük meg a ló ellenállási reflexét. Még az előtt, mielőtt bármilyen fémet is tennénk a szájába. A földön fejlesszük lovasemberi tudásunkat annak érdekében, hogy lerombolhassuk a ragadozó és a menekülő állatfaj közötti falat. Később sajátítsunk el olyan főbb lovaglási elveket, mint 1 szár használata a kontrollhoz, 2 szár a kommunikációhoz. Fejlesszünk ki független ülést, hogy a kezünket nyugodtan, külön-külön legyünk képesek használni testünktől és lábainktól.

A következőkben a lovas felelősségeit emelem ki. Mint oktató lovasember, a megfelelő eredmények elérése érdekében fontosnak tartom az alábbiak figyelembevételét és betartását! Valahányszor problémánk van lovunkkal, mindig ellenőrizzük le őt belülről és kívülről egyaránt, úgy mentálisan, mint érzelmileg. Minél magasabb fokon vagyunk képesek lovunkkal mentálisan és érzelmileg egy hullámhosszra kerülni, annál kevesebb, fizikai formában megnyilvánuló problémával kerülünk szembe, például, amikor az emberek többsége nagyobb zablára váltana, én egy kisebb feszítőjű zablára vagy kötőfékre váltok.

Egy kis tanulás, tapasztalás, önvizsgálat sokat számít kettőnk - a ló és lovas - jövője szempontjából. A zablák használata komoly művészet. Sokan, sokszor a megfelelő zablát próbálják egy adott lóhoz és célhoz keresni. Az én javaslatom egyszerűen annyi: váljunk igazi és természetes lovasemberré! A megszerzett tudáson keresztül megtanulhatjuk, hogy melyik zablát mikor használjuk, így az egész zablahistória sokkal egyszerűbbé válik. A lovas képes lesz az egész problémát sokkal inkább lova szemszögéből vizsgálni és meglátni. Ez pedig megfelelő savvyhez juttathat, amellyel lovunkkal mindig a legmegfelelőbbet tesszük majd.


A sikeresség hat összetevője 5. rész 

"A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!" 
"Milyen jó lett volna megismerni és megtanulni ezt a módszert már 30 évvel ezelőtt!" (Őméltósága, az angol királynő nyilatkozata)

Hozzáállás, tudás, eszközök, módszer, időzítés, kreativitás 

Linda és én folyamatosan járjuk a világot, hogy diákjainknak és edzőinknek megadjuk a szükséges támogatást, segítséget. Demonstrációink, kurzusaink és a közönséggel való találkozások során azt tapasztaltuk, hogy a világon igazából kétféle embertípus él: a lószerető... és a másik típus! 

Remélhetőleg azok, akik a cikket olvassák, a lószeretők táborába tartoznak. Ennek a tábornak a méretét pedig nagyban befolyásolja bevezetőmben említett mondatom részletes elemzése, miszerint: "A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!" 

parelli_7_kTehát: Az újdonsült lótulajdonosok 80%-a már lótulajdonlásuk első évében elveszítik érdeklődésüket, vagy eladják lovukat. Ezt statisztika bizonyítja. Így aztán 20% marad. A megmaradt 20%-nyi első lótulajdonosok 80%-a pedig a következő öt éven belül veszíti el a kedvét, és többnyire eladja lovát. Ennek az okai részletesen a következőkben rejlenek: félelem, frusztráció, sikertelenség, élvezeti érték hiánya, magas költségek. Ez elég érdekes. Mi az oka annak, hogy az emberek lovagolni és esetleg lótulajdonossá szeretnének válni? Általában egy tökéletes, ember és állat közötti kapcsolat kialakításának, majd élvezetének eszményképe lebeg szemük előtt, amelynek során majd kellemes nyári estéken ellovagolhatnak a naplementébe olyan jármódban és iramban, amilyenben szeretnének, és ott és olyan módon állnak majd meg - mondjuk egy piknikre -, ahol akarnak. A kép valóban eszményi, egyben romantikus is. Ráadásul a valóság megfelelő feltárása helyett csak egy álképet kapnak a leendő lótulajdonosok, amely szerint a lovaglás egyszerű dolog. Nem kell mást tenni, mint felszerelést venni, majd felülni. Aztán, ha el kívánunk indulni, jól bele kell rúgni az "állatba", aztán meghúzni a száját, ha meg kívánunk állni. A jobbra-balra fordulásokhoz, pedig szintén a szárakat kell használni, csak most a fordulás irányába. Ha ilyen egyszerű, akkor mégis hol romlik el az álom? Ha azok közé tartozik, akiknek több mint 5 éve van már lova, akkor üdvözlöm azoknak az őrülteknek a klubjában, akik a lemorzsolódást követő, fennmaradó 4% részeként megmaradtak a lovaglás mellett. Ezek szerint mi túléltük a félelmet, frusztrációt, a sikertelenséget, az élvezet hiányát, amelyek miatt a költségek nem tűntek olyan magasnak. Az ember nagyon sokat képes áldozni olyan dolgokra, amiben sikeres, örömét leli, és élvezettel képes csinálni. Viszont ha ez a hobbi félelemmel van átszőve - mert nem érzed, hogy elegendő kontrollod van lovad felett - vagy frusztrációval - pl. nem vagy képes a karámban elkapni a lovad, aki még játékot is játszik így veled -, akkor előbb-utóbb sikertelennek, vesztesnek fogod magad érezni, amely az elképzelt élmények, örömök hiányát fogja okozni. A felsorolt negatívumok pedig azt az érzetet keltik, hogy az ilyen hobbiért kiadott összeg bármilyen mértékű is legyen, nem jogos! Senki sem szeret olyanért fizetni, amiben nem leli örömét, sikertelen, netalán még fél is! Annak érdekében, hogy mindez ne következhessen be a következő 96%-kal, fel kívánom tárni önöknek a sikeresség hat összetevőjét! A siker már eleve az ellenkezője a frusztrációnak, a félelemnek és a sikertelenségnek is! A siker már sokkal csábítóbb, ugye? 

Pont ezért szeretném a sikeresség hat összetevőjét részletesen bemutatni. Viszont nagyon fontos azt tudni, hogy az összetevők amennyire jól használhatók a lovas emberek képzéséhez, legalább annyira jól tudjuk őket alkalmazni kapcsolatainkhoz, üzleti és magánéletünkhöz, oktatáshoz és mindenhez az életben, úgy, ahogyan azt Linda, én és legkiemelkedőbb diákjaim is sikerrel tesszük. 

Oktatásaim során szeretem elmondani az embereknek azt, hogy mit fogok nekik elmondani, aztán elmondom nekik, amit el akartam mondani nekik, majd pedig elmondom, hogy mit mondtam nekik! A sikeresség hat összetevője pedig nem más, mint: hozzáállás, tudás, eszköz, módszer, időzítés és kreativitás. Az összetevők viszont csak együtt jelentenek sikert. Sokan, amikor eljönnek egy-egy kurzusomra, azt gondolják, hogy majd megtanulnak egy-két fogást vagy "trükköt", vagy megtanulják használni a speciális kötőféket és a répapálcát, mert biztos csak ebben rejlik ennek a módszernek a lényege. Hát nem! Az egész csak rendszerben, együtt működik, és bármelyik tényező hiányos vagy kimarad, akkor amiatt már az egész nem működik! Gondoljuk csak végig. Ha például eljönnek hozzánk ide Coloradóba, a kaput zárva találják, és annak érdekében, hogy bejöjjenek, be kellene ütni egy hatjegyű kódot. Működik-e a kód, ha felcserélnek két számot, vagy ha megfelelő sorrendben ugyan, de kihagynak egy számot? Nem! Tehát minden szám, illetve az esetünkben minden tényező ugyanakkora jelentőséggel bír! A rendszer a kimaradó vagy hiányos egy miatt nem fog működni! Tehát csak kombinációban működik az egész! Ez nemcsak nekem, hanem valamennyi kimagasló teljesítményű diákom számára egyformán működött. Ezzel a rendszerrel egyesek hihetetlen nehézségeket, képességbeli hiányokat tudtak leküzdeni. Most jutott a tudomásomra, hogy egy 73 éves hölgy egy hónapja kezdte a programot, és 30 nap után már sikeresen le is vizsgázott belőle! Vagy például ott van Silke, egy német lány, aki 18 éve van tolókocsiban, és sikeresen eljutott harmadik szintem végére, és az egyik legkiválóbb instruktorrá vált. Ha ő képes volt rá, akkor bárki képes rá! Nem kell mást tenni, csak követni a hat tényezőt, amelyeket most részleteiben megvizsgálunk.

1. Hozzáállás

A hozzáállás nem más, mint viselkedési módjaink kombinációja vagy interakciója bármely időpillanatban, így aztán minden viselkedésünk a hozzáállásunkat mutatja! Ezért mindenképpen meggyőződésem, hogy ha az AKAROM, mint hozzáállás elég erős, akkor a kívánt EREDMÉNY, ha idővel is, de minden bizonnyal megszületik. Biztos hallották már azt a kifejezést, hogy a céljaink nagyságának elérése egyenes arányban van a hozzáállásunkkal. A megfelelő hozzáállás három lábon áll: a pozitív, a progresszív és a természetes hozzáállás lábain. Azt jól tudjuk, hogy a háromlábú szék egy elég stabil ülőalkalmatosság, viszont ha az egyik lába meggörbül vagy hiányzik, akkor már instabillá válik. A pozitív hozzáállás mit jelent? Ha például van egy fél pohár vizünk, akkor az jelentheti számunkra azt, hogy poharunk félig tele van, de azt is, hogy félig üres. Attól függően, hogy valaki pesszimista vagy optimista. A sikeresség egyik kulcsa szerintem, hogy egyszerre legyünk optimisták és realisták. Ha túl optimista valaki anélkül, hogy realista is lenne, akkor az a személy egy kicsit elrugaszkodott a valóságtól. Ha pedig valaki realista anélkül, hogy optimista is lenne, akkor azt hívjuk pesszimistának. Tehát mindenképp legyünk pozitívak! Azok az emberek, akik pozitív hozzáállással végzik feladataikat, szinte mindenre képesek. Ennél csak egyféle hozzáállásnak van nagyobb ereje: a negatívnak! Nagyon sok ember eleve úgy is áll hozzá a dolgokhoz, hogy nekik biztosan nem fog sikerülni! Azt pedig tudom magamról, legsikeresebb diákjaimról, hogy csak a megfelelő pozitív hozzáállás fog sikert eredményezni. Tehát fontos pozitívnak lennünk. De semmiképp nem olyan formán, hogy ha valami jól sikerül, akkor pozitívak vagyunk abban, hogy az miattunk történt, ha nem, akkor pedig mindenért a lovat hibáztatjuk, ahogyan többnyire ma ezt teszik a lovasok. Bízzunk magunkban, hogy jól fogjuk csinálni, amit pedig lovunk megfelelően fog végrehajtani, miután megértett minket. Aztán pedig hadd legyen lovunké az összes érdem! Progresszivitás: sok olyan embert ismerek, akinek megvan a megfelelő pozitív, egyben természetes hozzáállása. Hisz a természetben. Hisz abban, hogy a lovakkal saját kommunikációs rendszerükön keresztül kell kapcsolatot kialakítani, viszont hiányzik belőlük minden progresszivitás. Ebből csak egy helyben toporgás lesz. Éveken keresztül ugyanazokon a kurzusokon találkozom velük. Nem léptek semmit sem előre, pedig megvan a pozitív, egyben természetes hozzáállásuk. A pozitív ellentétje negatív, a progresszívé pedig degresszív. Ha nem fejlődik valaki, akkor az lemarad, és ez történik, ha nem vagyunk elég progresszívek. Gerorge Burnesnek volt egy híres mondása: "Jó lehet jobb, a jobb még jobb! Ez sose hagyjon nyugodni! Legyen a jód jobb, a jobbad pedig még jobb!" Ez azt jelenti, hogy mindig fejlődnünk kell. Én is folyamatosan keresem a tanulás módját. Fejlesztem az egyensúlyom, a lovak viselkedésének mélyebb megismerésén dolgozom folyamatosan. Például észrevették-e, hogy az abszolút célt a lovakkal való foglalkozás terén még senki sem érte el a világon. Például sok lovas, aki elindul a versenyeken és nyernek, esetleg fel sem ismerik, hogy aznapi győzelmükkel csak a jelen levő rosszak között lett első. Ezzel természetesen nem kívánom senkitől sem elvenni az eredményeit. De a versenyek megnyerésénél sokkal, de sokkal több van, amit elvárhatunk magunktól. Erre jó példa egy nagyon jó könyv, a Teniszezés gondolatban. A könyv arra világít rá, hogyan győzzük le magunkat, mielőtt mással játszanánk. Emiatt úgy tartom, hogy egy verseny akkor helyénvaló, ha annak érdekében indulunk el rajta, hogy a legtöbbet tanuljuk belőle. 

Most beszéljünk egy kicsit a természetes hozzáállásról. Számomra ez annyit tesz, hogy valaki hisz a természet törvényeiben, annak szabályai szerint próbál élni és viszonyulni környezetéhez. Az egyszerűen csodás, ahogyan természetanya végzi a dolgát. Az eső, a hó, a napsütés, ahogyan a növényzet nő, ahogyan léteznek növényevők és ragadozók. Viszont, amint az ember közbeszól, azonnal elront mindent! Ahogyan Európában vezettem, valami furcsát észleltem, de sokáig nem tudtam, mi az, ami zavar. Aztán rájöttem, hogy sorokba ültetett fából álló erdők mellett haladtam el. A természet nem ülteti a fákat sorokba! Mint kiderült, ezekben a "mű" erdőkben alig van állatvilág! Mert természetellenes! Itt az ember behatása! Tehát tanuljuk meg azt, ahogyan a természet teszi a dolgát. Ezt jelenti a természetes hozzáállás számomra. Tehát ismerjük meg jobban lovunk természetét, viselkedési szokásait, ösztöneit, és viselkedjünk velük annak megfelelően! Ismerjük meg társadalmi szokásaikat, hogy van vezérmén, vezérkanca, ahogyan a csikókra vigyáznak a "nagynénik". Hihetetlen sok információ van odakint. Jobb kapcsolatot pedig csak magasabb fokú megértésükkel lehet kialakítani! Általában amint mi közbelépünk, hihetetlen ügyesen felborítjuk szociális struktúrájukat. Ahogyan például, ha valakit kiragadsz az emberi társadalomból és egyszemélyes zárkába teszed, akkor szinte biztosan megváltozik a személyisége. Hányszor láthatunk lovakat rossz szokásokkal állni bokszaikban, farkukat tekergetve menni lovasaik alatt, vagy ahogyan alig nyitják ki szájukat a zablának felkantározás során. Inkább figyeljük meg őket, ahogyan a természetben játszanak, ügetnek, vágtáznak, megállnak, piaffe-oznak és passage-t mutatnak be, vagy ahogyan odaérnek egy patakhoz inni, megállnak, lenyújtják a nyakukat, és előrehelyezik súlypontjukat. Figyeljük meg őket, raktározzuk el, amit láttunk, majd hasonlítsuk össze azzal, amit és ahogyan kérünk tőlük, amikor például lovagoljuk őket. Én sem voltam mindig Mr. Természetes! Olyan voltam, mint bárki más. Nem érdekelt semmi, csak, hogy eljuthassak egy versenyre, és nyerhessek egy szalagot vagy övcsatot. Aztán egy nap azzal a felismeréssel ébredtem, hogy nem azért kezdtem el lovakkal foglalkozni annak idején, hogy tíz lovat letudjak naponta, hogy aztán versenyen megverjek mindenkit. Rá kellett jönnöm, hogy a céljaim megölték a módszert, így annak természetességét is. Holott, ha visszagondolok, akkor kisgyerekként olyan dolgokra voltam képes lovakkal, amikre mások csak rácsodálkoztak. Mert akkor természetes voltam. Aztán analizáltam magam, hátha tudok változtatni. Rájöttem, hogy a hozzáállásom eltávolodott a természetestől. Tudni kell, hogy mindenki természetes 12 éves koráig. Utána kamaszokká válunk. A kamaszok nem mások, mint gyakorló felnőttek. A felnőtt pedig nem más, mint egy olyan személy, aki az egyszerű dolgokból képes nagyon bonyolultat kreálni. Emiatt a célok sokkal fontosabbak a felnőttek számára, mint a módszer. Ez történt velem is. Aztán váltottam, és már nem érdekelt, ha nem értem el a céljaim, ha a módszert megtartottam. Ma pedig már a módszer alkalmazásával érem el a céljaimat. Így aztán nyugodtan fekszem le esténként, mivel úgy érzem, hogy a lovak megköszönik, hogy természetes vagyok hozzájuk.

 


A sikeresség hat összetevője 6. rész

"A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!"
"Milyen jó lett volna megismerni és megtanulni ezt a módszert már 30 évvel ezelőtt!" (Őméltósága, az angol királynő nyilatkozata)

A hozzáállás folytatása

A megfelelő hozzáállás tudáshoz juttat minket. Viszont azt is tudnunk kell, hogy sok embert lehet tudáshoz juttatni, de gondolkozni már nem lehet őket megtanítani! A megfelelő hozzáállással a sikeresség második összetevőjét, a tudást kapjuk meg. A tudás a természeten alapszik. A mai tudás lovakkal kapcsolatban pedig szerintem mind katonai hátterű, ami alapján hallhatjuk azt, hogy ez helyes vagy helytelen, vagy ez az egyetlen út, vagy ezt így kell csinálni!

parelli_8_kAz igazság az, hogy 300 évvel ezelőtt annak érdekében, hogy 2 hónap alatt összehozzak 1000 embert 1000 lóval, valószínűleg én is azt tettem volna, amit abban az időben tettek, hogy legalább félig-meddig összejöjjön a katona a lovával. Lekötni a fejét, mindig a bal oldalon szállítani fel a lovasokat, hogy a kard ne érjen a ló oldalához, nehogy megijedjen a ló, vagy hogy folyamatos erős támaszkodásban lovagoljanak! De ettől még ez nem jelenti azt, hogy ez természetes, és hogy nekünk ma ezt így kellene csinálni! Ha folyamatosan úgy csinálunk mindent, ahogy mindig is tettük, akkor csak annyi eredményt is kapunk, amennyit mindig is kaptunk, és semmivel sem többet! És ezt sokszor azért tesszük, mert mindenki más is, illetve a többség is ezt és így csinálja. Ezt a hozzáállást nevezik normálisnak. Ez azért alakult ki, mert az emberek érzékenyek a tömeg nyomására, és elfogadókká válnak azon keresztül, hogy ha például egy módszert többen is csinálnak, akkor az már jó, amitől nem is gondolnak eltérni, mivel így megfelelnek a többség elvárásainak is. Viszont a normális érdekes módon mindenhol mást jelent. Ha ugyanazt a módszert vagy megoldást vizsgáljuk több helyszínen, akkor észrevehetjük, hogy az minden 100 kilométerenként 1-2 fokkal változik és más. A szomszédos 100 kilométereken belüli dolgok normálistól való eltérése elenyésző, viszont a többször több száz kilométerre levő dolgok már abszolút nem tűnnek normálisnak a kiindulási vagy a végpontok helyein egymáshoz képest. Ezért relatív fogalom a normális. Ez az a pont, amikor a hozzáállásba beépül a természeten alapuló tudás. Én pedig azt szeretném, ha mindenki elsajátítaná ezt a természeten alapuló tudást, aminek alaptétele, hogy megértsük a ló mint menekülő, növényevő állatfaj, és az ember mint ragadozó között fennálló alapvető különbségeket! Csak figyeljük meg a különbséget, ha mi ijedünk meg, vagy ha a ló. A lovak felhorkannak, majd utasítást kapnak a lábaik, hogy el innen. Nekünk ragadozóknak pedig a ráragadás, ráfogás az első reakciónk. Ha például egy macskával az ölünkben ülünk, és hirtelen egy ismeretlen kutya közeledik felénk, akkor a macska első reakciója, hogy belénk ereszti a körmeit, ami teljes mértékben természetes. Aztán amikor a kutya továbbsétál, akkor a macska nagyon lassan, de visszahúzza a karmait. Ez az, ami a ragadozókat és minket is jellemez: gyorsan záródó és lassan nyíló kezek. Ezen tulajdonságunk viszont abszolút nem kívánatos viselkedés a lovakkal szemben. Az ő esetükben pont a fordítottjára, lassan záródó és gyorsan nyíló kezekre van szükségünk. Az egyik legnagyobb titka a lovakkal való megfelelő viselkedésnek, hogy abbahagyjuk ragadozó viselkedési szokásainkat. A lónak pedig fel kell hagyni menekülő állatfaji beidegződésével. Nekünk el kell kezdeni partnerként viselkedni annak érdekében, hogy ő is partnerként viselkedjen. Ezért hívjuk módszerünk első szintjét partnerségnek. Attól a ponttól, amikor mindkettőnknek sikerül elkezdeni partnerként viselkedni a másik faj egyedeivel, onnantól hirtelen elkezdünk fejlődni. Tehát először be kell bizonyítanunk számára, hogy mi nem vagyunk ragadozók. Ezzel ismét visszakanyarodtunk a hozzáálláshoz. Tehát tedd annak az ellenkezőjét az első nap lovaddal, amit mindenki tesz az első nap, amely: kapd el a lovad és nyergeld fel. Rúgj bele, ha el akarsz indulni. Húzd meg a jobb vagy a bal szárat, ha el akarsz fordulni. Ha meg akarsz állni, akkor húzd a szárakat hátra, és sose tudja meg a ló, hogy félsz! Márpedig tudom, hogy ez így van, mert dolgoztam én is lovasiskolákban, bérlovardákban, ahol ezt kellett mondanunk a vendégeknek.

Először is addig ne üljünk fel lovunkra, ameddig nem tudtuk meg, hogy bokszának melyik sarkában aludt, aztán pedig amíg nem ad engedélyt arra, hogy felüljünk a hátára. Azaz felülés előtt játsszunk velük, és ellenőrizzük le, hogy valójában mi kontrolláljuk a helyzetet vagy nem. Ez jelenti azt a parellizmust, amely szerint: "A megfelelő előkészítés a záloga az elvárt eredménynek!". Ezért alakítottuk ki a hét játékot, ami rendszerbe foglalva ugyanaz, mint amit a lovak egymás között nap mint nap játszanak. Tehát játsszunk velük úgy, mintha lovak lennénk, és ne csak futószárazzuk őket, mert azzal nem érünk el semmit sem. Ezért ne csak fogjuk és üljünk fel rájuk! A gitárt is előbb hangolni kell, ami előtt játszunk rajta. Csak azért, mert az egy gitár, nem jelenti azt, hogy automatikusan játszhatunk is vele! Ugyanez igaz a lovakra is. Mielőtt felülünk rájuk, hangolódjunk össze velük a hét játék segítségével, amellyel leellenőrizhetjük, hogy hol tartunk lovunkkal, illetve azt, hogy aznap például mekkora tisztelettel rendelkezünk. Én abban hiszek, hogy ez a hozzáállás szükséges a megfelelő és biztonságos, lovakkal való foglalkozáshoz. Amerikában mindennap megsérül vagy meghal valaki lovas balesetben. A balesetek 99%-át nemtörődömség, felelőtlenség és oda nem figyelés okozza. A balesetek többsége pedig mindig tavasszal történik. Hogy miért? Egyszerű: a telet megelőzően, tavaly októbertől kezdődően valaki, aki félt a lovától vagy nem merte lovagolni a "frissebb" időkben ősszel, mert nem érezte magát elég "jó" lovasnak hozzá, úgymond letette lovát téli pihenőre, ami után úgy döntött, hogy eladja. Aztán jön egy új lovas, vásárló, és minden előzetes "ellenőrzés" nélkül felül, amiből kész a baj. Addig ne üljünk fel lovunkra, ameddig lovunktól nem kaptuk meg az engedélyt arra! Ezt pedig a hét játékon keresztül tudjuk elérni. Ha például nem akar egy helyben megállni, hogy felülj, akkor nem adja meg az engedélyt, hogy felülj rá. Ezért nemcsak játszani kell velük a hét játékot, hanem meg is kell nyernünk azokat! És nemcsak egyet-egyet, hanem mind a hetet! Ha ez sikerült, akkor lovunk hihetetlen pszichés változáson megy keresztül. Ahelyett, hogy nagyobb zablát tennénk a szájába, annak érdekében, hogy jobban kontrolláljuk őt, azt megtehetjük megfelelő, általuk is érthető kommunikációval, megértéssel és lópszichológiával! Mechanizálás, megalázás, "megerőszakolás" és durva agresszivitás helyett! A következő, amit szeretnék, hogy mindenki megértsen és megjegyezzen, hogy ha végre felülünk, akkor nincs szükségünk ritmusos nyomás alkalmazására (rugdosásra) annak érdekében, hogy elindítsuk lovunkat! Helyette inkább alkalmazzunk barátságos nyomást, amelynek 4 fázisa van. Első fázisként felélénkíteném az életet a testemben. Egy el akarok indulni hozzáállást közvetítek a lovamnak, amelyre azt szoktam mondani a lovasoknak, hogy mosolyogjanak négy pofával (a két arc- és a két farpofa). Ha erre nem indul el, akkor kezdjük lassan lábainkkal megölelni lovunkat. De ne többel, mint tíz deka! Ha erre sem indult el, akkor a vezetőszárunk végével csapjunk magunkra néhányat. Ha erre sem indult el, akkor ugyanúgy, ahogy magunkra csaptunk, most néhányszor - legfeljebb kétszer-kétszer - csapjunk lovunkra is, jobbról és balról is, és ebben az esetben sem nagyobb erővel, mint 10 deka! A kulcs az, hogy amennyiben valamelyik fázisra lovunk elindult, akkor azonnal szüntessük be a nyomást (legyen az statikus vagy ritmikus nyomás)! Ezért mondhatjuk azt, hogy: "Ha igen (mármint elindult), akkor nem (tehát nem nyomjuk tovább), ha nem (tehát nem indult el), akkor igen (tehát nyomást gyakorlunk rájuk)!". Ha jól megnyertük a hét játékot a földön, akkor lovunknak érthető lesz, amit fönt akarunk tőle.

Megállításnál ugyanígy használjuk a barátságos nyomás négy fázisát! Először is, ha meg akarunk állni, akkor engedjük ki az életet a testünkből. Tehát mi magunk is akarjunk megállni, és ne csak a lovat akarjuk megállítani! Ez az első fázis. A második (ha nem állt meg), hogy felemeljük a szárakat a fejünk fölé. A harmadik, hogy ott tartjuk. Ha még mindig nem állt meg, akkor negyedik fázisként hajlítsuk meg valamelyik oldalon. Ha képesek vagyunk lovunk valamelyik oldalát meghajlítani, akkor megállítottuk az egész lovat. Itt is igaz, hogy amennyiben valamelyik fázis közben megáll lovunk, azonnal jutalmazzuk azzal, hogy levesszük róla a nyomást! Persze ennek alapfeltétele, hogy lovunk mindent tudjon abból, amit elvárunk tőle, ha ülünk rajta. Western Horsemanship című könyvemben ezért írtam le nemcsak a sikeresség hat tényezőjét, hanem számos olyan ismérvet, amellyel képesek vagyunk leellenőrizni, hogy lovunk készen áll-e az egyes feladatokra. Ezt hasonlónak értékelem, mint amikor a pilóta beül a repülőgépébe, és felszállás előtti ellenőrzéseket, teszteket végez. Ha a lovaglás tekintetében vizsgálom ezt, akkor olyan lenne előkészítés nélkül lóra ülni, mintha valaki ellenőrzés nélkül kezdene kigurulni a felszállópályára, és szállna fel a levegőbe. Ahogyan a repülőkre igaz, úgy a lovakra is, hogy felülni (beülni) és elindulni (felszállni a levegőbe) az egyszerűbb, lovunkat irányítani (repülni) és megállni (leszállni) már nehezebb! És ha nem ellenőrizzük le elindulás előtt, hogy lovunkon működik-e a fék, a gáz, a kormány, akkor megvan annak az esélye, hogy leszállás közben földhöz csapódunk! Ugyanez vonatkozik a lóra is.

Amennyiben lovunkat el kívánjuk fordítani valamelyik irányba, akkor azt kell tudnunk, hogy a lovak számára sokkal természetesebb a nyomás, mint a húzás, és jobban fordulnak nyomásra, mint húzásra. Ehhez azt kell tennünk, hogy ne tegyük a súlyunkat a belső ülőcsontunkra. Egy példával illusztrálnám ezt. Álljunk fel egyenesen, egymás mellé zárt lábakkal, majd tegyük összes súlyunkat a bal lábunkra, aztán próbáljuk felemelni. Nem fog sikerülni! És ugyanez történik akkor is, amikor lovunk hátán ülünk, és a belső ülőcsontot terheljük! Egy idő után azt fogja lovunk kérdezni: "Miért nehezíted meg a mozgásomat? Nem tudod, hogy ez nem természetes számomra?" Engedjük meg, hogy könnyedén felemelhesse a lábait abba az irányba, amelyikben haladni kívánunk. Amikor természetes lovaglásról beszélünk, akkor figyelembe kell vennünk a lovak mozgásának összefüggéseit, hogy aztán annak függvényében cselekedhessünk. Ha már láttunk valaha gyönyörű sliding stopokat, spint vagy ugrásváltásokat, akkor abban biztosak lehetünk, hogy azok az emberek nem rugdosással, szárráncigálással vagy a mozgás irányába való bedőléssel érték el mindazt! A természet alapú lovaglási tudás érdekében feltétlenül olvassa el mindenki a könyvemet, a kicsi füzetecskéimet, hallgassa meg a hangkazettáimat és nézze meg a videóimat. A kor vívmányai segítségével ebben a formában ma ez a tudás elsajátítható! Csak használjuk ki a korunk által nyújtott szerencsés helyzetet. A videókat, az audiókat, a könyveket. Azt, hogy vannak repülőgépek, ezért azok képessé tesznek, hogy a világon bárhol terjeszthessem ezt a tudást. Használják a sikeresség második tényezőjét, a tudást! Emlékezzünk: a hozzáállás tudáshoz vezet! Most akkor kezdjünk el gondolkozni!

 


A sikeresség hat összetevője 7. rész 

"A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!" 
"Milyen jó lett volna megismerni és megtanulni ezt a módszert már 30 évvel ezelőtt!" (Őméltósága, az angol királynő nyilatkozata)

Eszközök 

Az emberi faj kifejezetten eszközhasználó. Ha valamit nem tud megölni puszta kézzel, akkor megpróbálja egy kővel, ha azzal nem megy, akkor parittyával, ha azzal sem megy, akkor kerít egy lándzsát, botot vagy lőfegyvert! Mi, emberek az egyik legtalálékonyabb élőlények vagyunk, amikor eszközhasználatról van szó. Az eszközeink viszont többnyire hatékonyabb technikai megoldások elérését szolgálják. Ezért nekünk céljaink elérése érdekében először újabb és újabb eszközök jutnak eszünkbe, még mielőtt egyéb megoldásokban gondolkodnánk. Az emberek mechanikailag gondolják kontrollálni a lovat. Az ember ösztönösen nem is gondolkodik másként, mint hogy valamilyen erőkart, féket kell alkalmaznia ennek az 500 kg-os tűzokádó lénynek a megfékezésére. Ami lehetséges is. Viszont ez megoldható természetesen is, úgy, ahogyan a lovak jobban szeretnék. A titok a lovakhoz az, hogy váljon az ötletünk, elképzelésünk lovunk elképzelésévé. Ehhez előbb meg kell ismernünk lovunk gondolkodását. 

parelli_9_kAmennyiben a tudást pozitív, progresszív és természetes hozzáálláson keresztül érjük el, akkor majd észrevesszük, hogy eszközként ehhez a természetes tudáshoz passzolót akarunk használni. Ha természetes lovas embereket látunk lovagolni, akkor azt látjuk, hogy teljesen egyszerű eszközöket használnak lovagláshoz. Egyben azt is tapasztalhatjuk, hogy vannak eszközök, amiket sosem használnak. Például egyiküket sem látjuk lekötő-, illetve segédszárakat, vagy különböző tekert drót zablákat használni. A durva, nem természetes eszközök használata számomra nem jelent mást, mint kifogásokat a savvy és a megfelelő kezek hiányára. Nekem nincs olyan kezem, mint egy zongoristának, viszont van bennük savvy. Ez nem volt mindig így nekem sem. Mielőtt természetes savvym alakult volna ki a lovakhoz, így a kezemben is, mindig a lovat hibáztattam, ha valami nem sikerült. Sosem gondoltam azt, hogy bármi is az én hibám lett volna. Ezért érezhettem azt ilyenkor, hogy a probléma megoldása érdekében másik eszközre van szükségem. Annak idején 5-6, különböző típusú sarkantyúm volt a megszámlálhatatlan zablák mellett. Olyan volt a nyergesem, mintha egy heti rendszerességgel látogató zablaügynök legjobb ügyfele lennék. Volt zablám, amivel könnyen lehetett fordítani a lovat. Voltak különböző erőkarúak. Magasabb és alacsonyabb nyakillesztésű lovakra. De sorolhatnám tovább. 

Most viszont meg kívánom értetni mindenkivel, hogy az eszközök kiegészítő, szó szerinti SEGÉD eszközei lehetnek a közöttünk és lovaink közötti kommunikációnak. Úgy, hogy az természetes, lófajspecifikus lesz lovunk számára. Amitől viszont érthető is lesz neki. Egyszer egyik mesterem, Troy Henry, akitől 5 évig tanultam, azt mondta nekem az általunk használt merev pálcával kapcsolatban feltett kérdéseimre, hogy mostantól egy hétig tanulmányozzam a körkarám mellett legelésző kancákat és csikóikat. Egy hét múlva megkérdezte tőlem, hogy mit tapasztaltam, amire én azt válaszoltam, hogy nem vagyok benne biztos, de úgy gondolom, hogy a kanca a nyakával kommunikál, irányítja csikóját. Erre annyit mondott Mr. Henry, hogy: "Gratulálok, Pat. Úgy tűnik, jó megfigyelő vagy!" Rögtön gondoltam is, hogy aha, most már értem. Eszközeink segítségével úgy próbálunk a lovakkal kommunikálni, mint ahogyan ők egymással teszik. A merev répapálcát úgy használjuk, mint lovaink a nyakukat, a végén levő csapót pedig úgy, mint a farkukat. A lóközpontú hozzáállás kifejlesztése során már régen tapasztaltam, hogy első dologként az anya a csikó megszületését követően felnyalogatja őt. Ez innentől kezdődően annyit tesz, hogy szeretlek, illetve hogy minden rendben. Aztán ezt követően 35 évembe tellett, hogy rájöjjek, sem a lovak, sem a nők nem szeretik, ha paskolják őket. Lehet, hogy a paskolás "emberfalván" azt jelenti: "Jól van, ügyes vagy!", viszont "lófalván" biztosan nem azt jelenti! Ezért olyan eszközöket és viselkedést használok, amelyek érthetőek a lovak számára. 

Számomra az egyik legfontosabb dolog az, hogy megóvjam, ne bántsam, és megőrizzem finomnak lovaim száját. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a komoly hagyományokkal rendelkező kiképzőiskolákat, mint a spanyolt, a portugált vagy a franciát, akkor rá kell jönnünk, hogy számos dolgot a földről tanítanak meg lovaiknak, az előtt, hogy felülnének rájuk, úgy, ahogyan mi is tesszük. Valamennyi manővert, amit a hátukról szeretnénk velük végrehajtani, először a földről tanítják meg lovaiknak. És ez történhet játékosan is. Ehhez mi vezetőszárat és kötőféket használunk, ami nem más, mint egy kötél hackamore. Ugyanis a kötőfék spanyolul Hackima. Ahhoz pedig, hogy lovaink száját megkíméljük, az kell, hogy ne tegyünk bele zablát! Most mindenki próbálja ki a következőt. Érezzük meg a kézhátunkat, majd a tenyerünket. A tenyerünk sokkal érzékenyebb, mint a kézhát. Fogjuk fel úgy, hogy a tenyerünk a ló szája, a kézhát pedig az orra. Ha túl sokat rángatjuk a zablát lovunk szájában, akkor idővel minden érzékenységet kiölünk onnan. Biztos vagyok abban, hogy már mindannyian húztunk meg szárat jóval erősebben annál, mint ahogyan szerettünk volna, és olyan lovat is lovagoltunk már, aminek kemény szája volt. Viszont ennek nem kell így lennie. Ezért használjunk természetes eszközöket. A "répapálcát" nyomás, terelés gyakorlására. A vezetőszárat iránymutatásra. A csuklós csikózablát kommunikációra, oldalirányú hajlításokra. Ha a ló nem akar megállni, akkor az emberek többsége sajnos élesebb vagy nagyobb erőkarú zablát, vagy ki- és lekötő szárakat alkalmaz. Lehet, hogy ezek gyors megoldásnak jók, vagy annak tűnnek, viszont egy biztos, nem véglegesek. Ezért az eszközökkel kapcsolatban utolsó gondolatként a következőt szeretném javasolni. Akárhányszor egy új eszközt szeretnék használni és annak helyességét meg akarom ítélni, akkor csak gondoljak bele abba, hogy ha én egy ló lennék, akkor szeretném-e, hogy rajtam azt az eszközt és technikát alkalmazzák. A válasz valószínűleg szívből fog jönni, és helyes lesz. Ha nekem megfelelne, akkor megfelel a lovamnak is.

Módszer (metódus, technika) 

A módszer, mint negyedik, sikerességhez vezető összetevő, igazából elválaszthatatlan az eszköztől. Ha megpróbáljuk az általam leírt, elmondott technikákat más típusú kötőfékekkel, vezetőszárakkal vagy vékony, túl rugalmas pálcákkal, akkor megtapasztaljuk, hogy nem működnek az elvártak szerint. Minden sportnak van eszköze, és hozzájuk tartozó technika, amelyek csak együtt működnek megfelelően. Vegyük például a horgászatot. Halat lehetséges hálóval, dinamittal vagy horgon, csalival fogni. Számomra a lovakkal való természetes foglalkozáshoz legjobban a pisztránghorgászat hasonlít, amihez - ha valaki jól szeretné csinálni - hihetetlen érzék szükséges. Én azt szeretném gondolni, hogy a természetes lóhoz állásunk is ezt az irányt képviseli. Ezért kell olyan technikákat használnunk, amelyek fiziológiásak, azaz fajspecifikusak lovaink számára. Ezért a megfelelő technika, módszer alkalmazása érdekében tudatában kell lennünk a lovak ösztönszerű viselkedésének. A lovak hihetetlenül érzékenyek, mindemellett szkeptikusak, klausztrofobikusak, félősek és pánikolósak. Éppen ezért kell olyan módszert alkalmaznunk, amelynek segítségével képesek vagyunk nyomást lassan rátenni és gyorsan levenni lovunkról. Így kívánjuk megerősíteni lovunkban a helyes és gyors reakciót. A lovak pszichológiáját vizsgálva, teljesen az ellentéteink. Az embereket dicséret, elismerés és az anyagi juttatások motiválják. A lovakat ezzel szemben a biztonság, kényelem, játék és élelem. Én például játékot csinálok a feladatokból. Mondjuk elkezdem a 9 lépéses hátraléptetést. Amint a lovam egy kicsit is hátra helyezi a súlyát, én azonnal eldobom a szárat. Így aztán elérem, hogy a lovam azt gondolja, hogy egyet hátraléptem, és ezzel el is dobattam Pat Parellivel a szárat. Később ugyanez történik 20 lépés után is. Hátraléptem 20 lépést, és így is eldobattam Pat Parellivel a szárat. Ezen keresztül elérhetjük, hogy lovunk partnerjátékokat játsszon velünk. Azt jól tudjuk, hogy a lovak mennyire szeretnek az emberrel játszani. Például a karámban olyan játékot, hogy úgysem tudsz elkapni, vagy felszálláskor, hogy úgysem tudod a lábad betenni a kengyelbe. Csak ezek az utóbbiak nem partnerjátékok, hanem olyanok, amilyeneket a menekülőállatok a ragadozókkal játszanak. Viszont nekünk az a játéktípus kell, mint ahogyan a kutyánk teljesíteni akar, de játszva. Ezek a játékok viszont különböző módszereken keresztül érhetők el. Lovunkkal is akkor kezdődik el a valódi kapcsolat, amikor ezt a hozzáállást kapjuk tőle is, mint a kutyánktól, a megfelelő módszer használata eredményeként. Ilyen módszer a lassan záródó, de gyorsan nyíló kezek kialakítása is. Ez úgy néz ki, hogy lassan, egymás után elkezdjük becsukni (ökölbe zárni) a mutatóujjat, aztán a középsőt, aztán a gyűrűset, legutoljára pedig a kisujjat. Amint bezárult a kisujj, azonnal nyissuk ki a tenyerünket. Ugyanúgy, mintha tehenet fejnénk. Mint a fölvesz-enged a klasszikus szárhasználatban. Felvenni lassan, majd nagyon gyorsan engedni a kívánt eredményt követően. Ugyanezt kell alkalmazni, bármit is tegyünk lovunkkal. Például, ha a jojó játékban hátra kívánjuk léptetni lovunkat, akkor ugyanezt alkalmazzuk. Először az ujjunkat rázzuk meg, aztán a kötelet a földig, aztán az alkarunkat, aztán pedig a teljes karunkat, ha még szükség van rá. De mindig abbahagyjuk a folyamatot a kívánt eredmény bekövetkezésekor. Ugyanígy tegyünk elinduláskor csizmánk használata során. Mosolygás négy pofával, gyenge ölelés lábainkkal, a levegő csapkodása körülöttünk jobbról és balról, majd legutoljára a ló farának érintése jobbról és balról egyaránt. Tehát kiemelten fontos, hogy minden esetben a lovak számára megfelelő módszert alkalmazzuk közös eredményeink elérése érdekében. Ezt pedig, ahogyan már említettem, hogyan is érhetjük el? Úgy, hogy beleéljük magunkat lovunk helyébe, és megkérdezzük magunktól, hogy szeretném-e, ha ló lennék, rám is ezt a módszert alkalmaznák. Az elindulás esetében például melyiknek örülnénk jobban, ha egy könnyed láböleléssel kérnének arra, hogy elinduljak, vagy derült égből villámcsapásként, előjel nélkül egy hatalmas rúgással a bordáim közé? Tehát használjuk azt a módszert, és úgy, ahogy magunkon is elviselnénk. Tanulmányozzuk a módszert, és adjunk magunknak időt az elsajátításához. Senki nem várja el, hogy mindent azonnal elsajátítsunk. Ehhez idő kell, amivel elérkeztünk a következő tényezőhöz.

 


A sikeresség hat összetevője 8. rész

"A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!"
"Milyen jó lett volna megismerni és megtanulni ezt a módszert már 30 évvel ezelőtt!" (Őméltósága, az angol királynő nyilatkozata)

Idő, időzítés

Egyik kedvenc mondásom: "Egyszer szánd rá a szükséges időt, hogy legközelebb kevesebb időbe teljen!" És ez így is van. Viszont hány ember mondja azt, hogy: "Á, nekem nincs arra úgy időm!" Viszont arra, úgy tűnik, van ideje mindenkinek, hogy újra és újra rosszul csinálja! Érdekes, hogy az embereknek milyen furcsa viszonyuk van az idővel. Tudjuk-e például, hogy 8766 óra van egy évben, és azt, hogy ebből mennyi időt töltünk el lovunkkal? Vegyük azt, hogy van egy hároméves lovunk, ami igazából nem is hároméves, hanem 27 000 órás. Tegyük fel, hogy a bal vállán van egy óra, amelyik az együtt töltött időt mutatja, és ezen belül is a pozitívan eltöltött időt. Elgondolkozott valaki is azon, hogy hány órát mutatna a mutató? Ráadásul nemcsak az a lényeg, hogy egyszer töltsünk el lovunkkal annyi időt egy feladat tökéletesítéséhez, amennyi szükséges, hanem az eltöltött összes idő is meghatározó. Tehát a minőség és a mennyiség is fontos. Számtalan ember kérdezi meg tőlem, hogy: "Pat, ez vagy az mennyi idő, amikorra." Erre nehéz válaszolni, hiszen minden ATTÓL FÜGG.! Sose helyezzük a célt a módszer elé! A szükséges idő függ a személytől, a lótól és az elérendő céltól! Aztán fontos az is, ki milyen mélységig kívánja elmélyíteni kapcsolatát lovával! Egy valamire biztosan fel tudom hívni a figyelmet, hogy az együtt eltöltött idő minősége fontosabb, mint annak mennyisége! Számtalanszor látom, hogy emberek fél órát vagy annál is tovább futószárazzák lovukat. A ló meg megy körbe-körbe, és úgy érzi magát, mint a kisgyerek, akit köteleznek arra, hogy spenótot egyen! Mi lenne, he ehelyett a hét játékot játszanánk lovunkkal. Kifejezetten, ha azt felhasználjuk valamire. Mondjuk visszajojózni a lovat a bokszába, vagy át egy tócsán! Vagy résjáték egy hordó felett. Kis idő múlva azt mondják a lovaink, hogy hűha, ez az ember érdekes, egy csomó mindent csinálhatunk vele. Ha van 20 perced, akkor játssz a lovaddal. Nem kell lovagoljad. Az emberek többsége tévhitben él, hogy a lovát mindig lovagolnia kell. A lovak nem lovaglásra valók, hanem partnernek. Tehát töltsünk el időt lovunkkal. A kérdés az, hogy időt vesztegetünk, töltünk el vagy fektetünk be. Én azt remélem, hogy mi időt fektetünk lovunkkal való kapcsolatunkba. Ha tudni szeretnénk a közösen eltöltött idő tartamát és tartalmát, akkor vezessünk egy naplót. Ebből kitűnhet, hogy elegendő mennyiségű és minőségű időt töltünk lovunkkal, avagy nem. Addig, amíg legalább 200 órát nem játszottál lovaddal a földön, és nem töltöttél el legalább 1000 órát a nyeregben, addig még mindig csak kezdőnek mondhatja magát valaki a lovak és emberek közötti világ közelebb hozatalában.

Közben eljutottunk a sikeresség utolsó összetevőjéhez, a kreativitáshoz.

Kreativitás, képzelőerő

Einstein egyszer azt mondta, hogy: "A kreativitás sokkal fontosabb, mint maga a tudás!" Miért mondhatta ezt? Úgy gondolom, azért, mert oda kell figyelni a gondolatainkra, mivel a gondolataink szavainkká alakulnak. A szavaink meghatározzák cselekedeteinket. Cselekedeteink pedig magatartásunkat. A magatartásunk pedig személyiségünket mutatja meg. Mi pedig mindannyian önálló személyiségek vagyunk. Tehát oda kell figyelni gondolatainkra. De honnan jön a gondolat? Valahonnan az agyunk mélyéről, egy tudatalatti támogatás segítségével. Valahonnan, ahol az igazság lakozik. Sokan képesek felszabadítani ezt a részét agyuknak, aminek a segítségével olyan dolgokra képesek lovaikkal, amitől még én is hanyatt esek! És ez annyira izgalmas, amikor az emberek kreativitásukat és lelkesedésüket egyesítik. Ráadásul számtalan dolgot tudunk végrehajtani lovunkkal. Vannak, akik hobbiból lovagolnak, vannak, akik angol stílusban lovagolnak, vannak, akik westernben, van, aki versenyezni akar, és van, aki csak túrázni. Az, hogy ki mennyire és milyen módon képes megalapozni lovának jövőbeli karrierjét, célterületét, leginkább az egyén kreativitásán múlik. Egy barátom, aki Kanada rodeóbajnoka volt - Joe Butterfield -, nemrég elvégezte programom első három szintjét. Ezt követően teljesen megváltozott a lovakhoz való hozzáállása. Megfelelő alapokkal Joe lovai ma sokkal több energiát és lelkesedést tesznek a munkába. Ezekkel a megfelelő alapokkal a dolgok természetesen következnek be. A lovak gyorsabban futnak és magasabbra ugranak, ha ezt meggyőződéssel, önakaratukból és szívvel csinálhatják. Tehát, ha természetesen közelítjük meg őket, ezt egy hármas egységen keresztül tudjuk megtenni, mégpedig: Szeretet, Kommunikáció és Dominancia. Ezt alkalmazva lovaink azt fogják gondolni, hogy máris ló-mennyországban vannak!

Most pedig alkalmazzuk céljaink sikeres eléréséhez mind a hat összetevőt. Alapozzuk meg lovaink jövőjét természetesen. A hat tényezőn keresztül elemezzük magunkat, munkánkat, hogy megfelelően haladunk-e a lovunk és közöttünk kialakítandó ideális kapcsolat irányába. Amennyiben úgy érezzük, hogy valami nem megfelelően megy, akkor analizáljunk, találjuk meg a problémát, majd rakjuk össze újból az egészet. A sikeresség hat összetevője mindig megfelelő lesz kérdések feltételéhez. Eleget tudok-e ahhoz, amit végre kívánok hajtani? Megfelelő-e a hozzáállásom? Megfelelő eszközzel és módszerrel próbálom-e elérni célomat? Elég időt szenteltem-e rá? És mindezt megfelelő kreativitással, mire és hányféleképpen tudom alkalmazni?

Nem tudok mást mondani, mint hogy hajrá és előre! A lovaitok érdekében pedig legyetek mindig természetesek!